11.3 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírekUtoljára a 90-es évek legelején volt ilyen jó a foglalkoztatotti létszám

Utoljára a 90-es évek legelején volt ilyen jó a foglalkoztatotti létszám

2015 02 27 105446

MTI 2015. február 27.,10:47

Utoljára a 90-es évek legelején volt ilyen jó a foglalkoztatotti létszám – kommentálta a legfrissebb foglalkoztatási adatokat Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteki közlése szerint 2014 novembere és 2015 januárja között 4 millió 127 ezren dolgoztak, 141 ezerrel – 3,5 százalékkal – többen, mint egy évvel korábban.
A miniszter külön kiemelte, hogy a foglalkoztatási ráta 62,5 százalékra nőtt, noha 2010 májusában, a Fidesz-kormány indulásakor a 27 európai uniós tagország közül Magyarország még az utolsó előtti helyen állt, 54,6 százalékkal. Nem véletlen, hogy az elmúlt hónapokban az EU felmérései szerint Magyarország tudta a legnagyobb mértékben növelni a munkavállalók számát a munkaerő-piacon – tette hozzá.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-hez eljuttatott kommentárjában kiemelte: továbbra is tartósan 4 millió felett van a foglalkoztatottak száma. Mint írták, a növekedésnek kisebb része a közfoglalkoztatás, miközben a kormány foglalkoztatási programjainak is köszönhetően a foglalkoztatottak számának növekedéséből a versenyszféra egyre nagyobb arányt képvisel.
A tárca szerint a kedvező foglalkoztatási adatok pozitívan hatnak a költségvetés bevételeire, emellett a háztartások fogyasztási kiadásait is emelik, ennek eredményeként pedig elősegítik a gazdaság bővülését is. A közelmúltban beérkezett makrogazdasági adatok továbbra is folyamatos foglalkoztatás-bővülést vetítenek előre – olvasható a közleményben.

Kép: Google;

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work