14.1 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeSzabadidőPrograminfóÚtjára indult a közmédia médiatörténeti fotókiállítása

Útjára indult a közmédia médiatörténeti fotókiállítása

A vándorkiállítás fotói először a 111 éves születésnapi hetét tartó Erzsébetvárosi Kéttannyelvű Általános Iskola, Szakgimnázium és Szakközépiskola épületében tekinthetők meg.

Tillinger Péter, az intézmény igazgatója szerdán, a megnyitón újságíróknak elmondta, a kiállítást egyszerre illesztették be az évfordulós ünnepségekbe és a tanmenetbe, hiszen énekórán korabeli zenei betétekkel színezve nézik meg a régió televíziós, rádiós eszközöket a diákok. Vattamány Zsolt (Fidesz-KDNP), a kerület polgármestere az MTI-nek kiemelte: az 1906-ban átadott szecessziós épület – 5-600 millió forintba kerülő – felújításának három üteme közül kettőt már elvégeztek; a munkálatok eredményeként jöttek létre olyan terek, amelyekben ehhez hasonló kiállításoknak adhat otthont az iskola.

Ráday Mihály, a Budapesti Városvédő Egyesület elnöke (j) és Vattamány Zsolt, Erzsébetváros polgármestere a közszolgálati rádió és televízió történetét, ikonikus pillanatait, épületeit bemutató vándorkiállításának első állomásán, a Kéttannyelvű Általános Iskola, Szakgimnázium és Szakközépiskola könyvtárában 2017. november 15-én (MTI Fotó: Bruzák Noémi)

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) korábbi tájékoztatása szerint a Hogy volt?! – Pillanatképek a magyar közmédia történetéből című kiállítás az egykori Magyar Televízió, a Duna Televízió, a Magyar Rádió és a Magyar Távirati Iroda múltjából mutat be számos emblematikus mozzanatot és médiatörténeti kuriózumot. A kiállítással a szervezők azt szeretnénk elérni, hogy a tizenévesek tisztában legyenek a ma már mindennapos tevékenységnek számító televíziózás, rádióhallgatás kezdeteivel és ezek korai eszközeivel, valamint a műsorok “születésének” helyszíneivel.

Rendhagyó tanóra a közszolgálati rádió és televízió történetét, ikonikus pillanatait, épületeit bemutató vándorkiállításának első állomásán, az Erzsébetvárosi Kéttannyelvű Általános Iskola, Szakgimnázium és Szakközépiskola könyvtárában 2017. november 15-én (MTI Fotó: Bruzák Noémi)

A médiatörténeti képek között megtalálhatók azok az 1958-ban készült fotók, amelyek a Magyar Televízió rendszeres próbaadásainál használt egyik közvetítő kocsit és a kamerákat ábrázolják. Bemutatják a Kossuth Rádió 1968-as új műszerszobáját és egy 1953-as felvételen a Magyar Távirati Iroda akkor felavatott székházának egyik munkaszobáját is. A kiállításon a diákok megtekinthetnek korabeli készülékeket ábrázoló felvételeket, például egy 1957-es fotót az Orion gyár akkori újdonságával. Látható lesz a Magyar Televízió 1958-as első monoszkópjáról készült fotográfia is.

(MTI Fotó: Bruzák Noémi)

Az egykori legendás sportriporter, Szepesi György több fotón is látható: egy 1952-es felvételen a Magyar Rádió mikrofonja mögött közvetít egy mérkőzést, míg egy 1980-ban készült képen a labdarúgó világsztárt, Pelét kíséri a Népstadionban. Az anyagban szerepel egy 1959-ben készült fénykép, amelyen a kor gyereksztárja, Kovács Eszti, a rádióból közismert A pancsoló kislány című dal énekese látható felvétel közben az egykori Hanglemezgyártó Vállalat stúdiójában.

A kiállításon mindezek mellett a korszak hírességeit ábrázoló képek is megtekinthetők, például Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán színművészek, Czigány György zongoraművész, Kodály Zoltán zenetudós vagy Karinthy Ferenc író. A képeket januártól több budapesti oktatási intézményben állítják majd ki. A kiállítást befogadó iskolák lehetőséget kapnak arra, hogy az MTVA kiállítóközpontjába, valamint a rádió- és televízió-történeti múzeumba kedvezményesen ellátogathassanak a diákjai.

Forrás: hirado.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem