17.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekKülföldUtcára vonult a város a meggyilkolt lány miatt - VIDEÓ

Utcára vonult a város a meggyilkolt lány miatt – VIDEÓ

A németországi, kilencezer fős Kandelben ezren vonultak utcára azért, hogy a jobb közbiztonságért és a gyermekek nagyobb védelméért tüntessenek. Mint ismert, december végén ebben a városban szúrta agyon egy 15 éves migráns a német exbarátnőjét.

Mint arról beszámoltunk már korábban, a németországi Kandelben egy 15 éves afgán migráns megölte korábbi barátnőjét. A 15 éves német Miának azért kellett egy drogéria kellős közepén meghalnia, mert szakítani mert az afgán fiúval. Az ügy egész Németországot megrázta, és nem ez az első eset, hogy menekültként az országba érkező bevándorló ölt meg német lányokat.

Kandelben múlt vasárnap mintegy ezerfős tömeg vonult fel a gyilkosság helyszínétől a városi piacig. Az ezer fő annak ellenére jött össze, hogy a szervezők csupán 150-200 emberrel számoltak előzetesen. A demonstrálók mottója az volt, hogy biztonságot nekünk és a gyermekeinknek. A szónokok között felszólalt egy nő is, aki személyes tapasztalatát mesélte el:

A játszótéren egy fejkendős nő el akarta venni a lányom játékát. Amikor közbeléptem, azt ordította, hogy náci és rasszista vagyok. Ezután még egy férfi rokonát is odahívta, aki még le is kevert egyet

Imad Karim német-libanoni rendező, író is hallatta a hangját. A férfi mesélt egy – volt muszlim – iráni menedékkérőről, aki Németországban nagyon félt. De, mint Karim mondja, nem a németekkel volt baja, hanem az országba érkező migránsok 90 százalékával. A tüntetéssel egy időben egy másik demonstráció is volt a városban, ahol az előbb említett ezerfős tömeg ellen tiltakoztak, „fellépés a rasszizmus ellen” címmel. A rendőrség közlése szerint ezen az eseményen 150-en vettek részt, köztük a város baloldali polgármestere is – írja az Epoch Times.

Forrás: Ripost

 

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem