Hirmagazin.eu
Főoldal » USA, Virginia – A koronavírus miatt kiengedték a börtönből, majd kivégezte a nőt, akit korábban megerőszakolt
Külföld

USA, Virginia – A koronavírus miatt kiengedték a börtönből, majd kivégezte a nőt, akit korábban megerőszakolt

Végzetes emberi hiba: Decemberben elítélték, a járvány miatt kiszabadult, most már nemcsak erőszakolt, hanem ölt is!

Az amerikai, azon belül is virginiai illetőségű Ibrahim E. Bouaichi nem sokat vacakolt miután mintegy hétmillió forintos óvadék fejében kiengedték a börtönből.

 Nemrég a börtönből újra lecsapott, majd pedig meg akarta ölni magát. Bouaichi tavaly erőszakolta meg volt barátnőjét, amiért börtönbüntetésre ítélték.

A járvány miatt azonban feltételesen szabadlábra helyezték: a férfi ügyvédei azzal érveltek, hogy a vádlott számára a börtönben nagy a kockázata annak, hogy elkapja a koronavírust.

Azonban a feltételeket megszegve Bouaichi elhagyta lakását és azonnal volt barátnője, az általa megerőszakolt Karla Dominguezhez ment, akit több pisztoly lövéssel kivégzett. Ezek után maga ellen fordította fegyverét, de elvétette, és jelenleg kórházban ápolják.

Állapota válságos – kérdés, hogy valaha felelősségre tudják-e vonni tettéért.

Washington Post

Hirmagazin.eu

Hasonló hírek

Kegyetlen sors: váratlanul meghalt a lottónyertes, aki másfél éve 1,6 milliárdot kaszált

Mazsi

Több szézan haltak meg a Viktória-tavon elsüllyedt kompban

Géza

Vallási közvélemény-kutatás után lőtt az oregoni tömeggyilkos egy szemtanú szerint

Edit
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------