13.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeHírekTurizmusÚjraindult a belföldi turizmus a pünkösdi hosszú hétvégén

Újraindult a belföldi turizmus a pünkösdi hosszú hétvégén

Újraindult a belföldi turizmus a pünkösdi hosszú hétvégén

– mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese az M1 Ma délelőtt műsorában Hévízről bejelentkezve.

Könnyid László közölte: jellemzően pénteken nyitott ki a szálláshelyek döntő többsége, szinte valamennyi vendéglátóegység és a fürdők is várják már a vendégeket országosan. Azt mondta: kedvezőek a tapasztalatok, mind a vendégek, mind a szolgáltatók fegyelmezetten betartják az előírásokat.

A vezérigazgató-helyettes szerint méréseik már hetedik hete azt mutatják, hogy a belföldi vendégek egyre inkább az országhatáron belül tervezik nyári pihenésüket, jelenleg kétharmados ez az arány.

A korlátozások enyhítése óta napról napra emelkedik a foglalások száma – emelte ki. Az első nagy hullám a pünkösdi hétvégén volt, a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központban azt látni, hogy naponta 2000-2500 új foglalás érkezik, többségében júliusra és augusztusra.

A Balaton mellett valamennyi élővízhez és turisztikailag meghatározó térségbe, valamint a szálláshelyek teljes spektrumában érkeznek a foglalások – mondta. Hozzátette: a szállodák mellett a panziók és egyéb magán szálláshelyek után is sokan érdeklődnek.

Könnyid László hangsúlyozta:

„az útnak indulóknál a biztonság lesz az elsődleges szempont, ugyanakkor élményeket is keresnek a turisták.”

A vendégeket elsősorban az érdekli, hogy a szolgáltatók mit tesznek a biztonságukért.

Arról is beszélt, hogy a turizmusban csaknem négyszázezer ember dolgozik Magyarországon, a szektor gerincét magyar családi tulajdonú vállalkozások adják.

Ezért a Magyar Turisztikai Ügynökség itthon maradásra buzdító kampányával is azt üzenik, hogy a belföldi nyaralást választók a magyar munkahelyeket és a turizmusban dolgozó hazai családokat támogathatják.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem