17.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeSzabadidőBulvárÚjra szingli Dobó Kata

Újra szingli Dobó Kata

A színésznő és Anger Zsolt nemrég úgy döntött, külön utakon folytatják életüket. Újra egyedül maradt, ismét gyászolnia kell egy kapcsolatot, és immár sokadszorra nyitni egy új szerelem felé.

Újra szingli Dobó Kata

Szinte érthetetlen, hogy miközben Dobó Kata az ország egyik legvonzóbb nője, újra és újra csalódnia kell a szerelemben. A karrierje kezdetén modellként Hajas László mesterfodrász mellett kereste a boldogságot. A szakításuk után nem sokkal beleugrott egy házasságba egy színésztársával, Vermes Dáviddal, ám rövid idő múlva kiderült: a papír sem garancia az örök szerelemre – írja a Blikk.

Randizott Bochkor Gáborral, majd összejött Andy Vajna filmproducerrel, akivel Amerikába költözött, és végre úgy tűnt, a sok kétkedő ellenére Kata megtalálta a boldogságot. Nem így lett, nyolc év után visszaköltözött Magyarországra, és egy ideig a munka lett a legbiztosabb társa.

2009-ben megismerte Gulyás Leventét, a békéscsabai Jókai Színház zenei rendezőjét. Boldogságuk nem is lehetett nagyobb, amikor 2012 februárjában megszületett kislányuk, Szofi, de úgy tűnik, ­hiába adatott meg Katának élete legnagyobb vágya, hogy anya lehessen, a szerelme mégsem tartott ki, Levente és a színésznő 2014 végén szakított.

A vigasztalás gyorsan érkezett Anger Zsolt személyében, ám alig több mint egy év után ennek is vége lett. A lap információi szerint szakításukban semmilyen drámai mozzanat nem volt, egyszerűen elmúlt a szerelem.

– Nem volt idejük egymásra, valamelyikük állandóan dolgozott. Pár hete úgy dönöttek, ennek így semmi értelme, erre ugyanis nem lehet alapozni egy hosszú távú jövőt – árulta el a pár egyik ismerőse, aki szerint Kata egy dolog ­miatt csalódott, hiszen ő évek óta nem vágyik másra, mint arra, hogy végre megtalálja azt a társat, akivel megöregedhet.

 

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem