9.6 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeSzabadidőBulvárÚjra összeáll a Spice Girls

Újra összeáll a Spice Girls

hirmagazin_2015-08-08_065753

Első albuma megjelenésének 20. évfordulója alkalmából jövőre újra összeáll a Spice Girls egy nemzetközi koncertsorozat erejéig, Victoria Beckham azonban nem vesz részt a projektben a The Sun értesülései szerint.

A legnagyobb példányszámú brit napilap pénteki számában világraszóló szenzációként tálalta minden idők legsikeresebbnek tartott lánybandájának visszatérését. Értesülése szerint az együttes négy tagja, Mel B, Mel C, Geri Halliwell és Emma Bunton a múlt hónapban döntött úgy, hogy Victoria Beckham nélkül is újra koncertezni fognak. Öten legutóbb a 2012-es londoni olimpia záróünnepségén voltak együtt láthatók.

A hírre reagálva Emma Bunton azt mondta, még semmi sem dőlt el, ha biztossá válik a dolog, közölni fogják rajongóikkal.

Az együttes 85 millió albumot adott el világszerte, és számos daluk vezette a slágerlistákat. A The Sun szerint Mel B, azaz Scary Spice régóta szorgalmazta, hogy újra összeálljanak, de ezt sokáig elvetették, mert nem akartak Victoria Beckham nélkül, négyen színpadra állni. Az alkalmat, amelyet a Wannabe megjelenésének közelgő 20. évfordulója jelent, azonban semmiképp sem akarták már kihagyni az együttes tagjai, így végül úgy döntöttek, hogy négyen is elegendően lesznek – írta a tömeglap, amely szerint a kapu Victoria Beckham előtt is nyitva áll ugyan, de a divattervezőként rendkívül sikeres híresség hajthatatlan az ügyben, és úgy gondolja, hogy a három évvel ezelőtti londoni ceremónia méltó lezárása volt közös karrierjüknek.

A The Sun szerint a színfalak mögött a koncertszervezők már azon vetélkednek, hogy ki képviselje az együttest, amely legutóbb 2007-ben turnézott. Akkor 107 millió fontért adtak el jegyeket fellépéseikre. Egy jövő évi jubileumi turnéval Scary, Sporty, Ginger és Baby Spice fejenként legalább 10 millió fontot kereshetne. A The Sun úgy tudja, a legelszántabban az Isle of Wight Festival szervezője, John Giddings küzd azért, hogy megszervezze a turnét.

Karrierje csúcsán a Spice Girlst kulturális jelenségként és az egyik legértékesebb brit exportcikként emlegették, az együttes évente 50 millió fontot keresett. Károly brit trónörököstől a néhai Nelson Mandeláig rengetegen elismerték őket, a polgárjogi harcos Mandela, a Dél-afrikai Köztársaság első fekete bőrű elnöke például hősnek nevezte a Girl Power jelmondatot hirdető előadókat.

Az együttes feloszlása után a tagok szólókarrierbe kezdtek, családot alapítottak. Emma Bunton vagyonát ma 18, Mel C-ét 19, Geri Halliwellét 25, Mel B-ét 55, Victoria Beckhamét pedig 210 millió fontra becsülik.

Forrás: metropol; Kép: Google, illusztráció;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem