6.6 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
Home18+„Újra kapok levegőt” – Egy 17 éves fiú első szavai a három...

„Újra kapok levegőt” – Egy 17 éves fiú első szavai a három évig húzódó bírósági ügy után (18+)

Három éve meghalt egy tizenegy éves kisfiú, mert társai ráejtettek egy mázsás járdalapot.

Az egyik kamasz már elmúlt tizennégy éves, ezért gondatlan emberölésért akarták felelősségre vonni. Három évig tartott, amíg jogerősen is elismerték, hogy egy ilyen fiatal gyerek nem lehet felelős a balesetért. A Kékfény riportja.

A tragédia a Heves megyei Szentdomonkos egyik utcájában történt,

járdalap zuhant egy 11 éves kisfiúra.

A járda alatt vízelvezető árok húzódik, a tetején lévő betonlapok borzalmas állapotban voltak, a lakók hosszú évek óta jelezték az önkormányzatnak, hogy csináltassa meg, mielőtt valami baj történik, de hiába.

A 11 éves fiú és két barátja cigarettát rejtett el a vízelvezető árokban. A fiúk innen akarták kivenni a cigarettát, amikor a halálos baleset történt.

A baleset után az önkormányzat azonnal hozzákezdett a járda javításához. Ezért is gondolta mindenki, az áldozat családja is, hogy a tragédiáról elsősorban az önkormányzat tehet, mert ha nem hagyja tönkremenni a járdát, a gyerekek biztosan nem tudtak volna megmozdítani egy több mint száz kilogrammos betonlapot.

A vádemelés az egész családot sokkolta

Az ügy tárgyalásán az ügyészség úgy döntött, az önkormányzat nem felelős a tragédiáért, helyette azt a fiút vonták felelősségre, aki végül nem bírta megtartani a nehéz betonlapot. A vádemelés nemcsak a fiút, de az áldozat családját is sokkolta. Bár három gyerek volt a helyszínen a balesetkor, az ügyészség csak egyiküket vádolta meg, mivel a másik fiú még csak 13 éves múlt, a „vádlott” azonban már 14, így büntethető.

Az elsőfokú bíróság ítélete felmentette a fiút. Az ítélet szerint egy 14 éves gyerek még nem tudja felmérni, hogy az, amit csinál, milyen következményekkel járhat. Ezt igazolják a tragédia részletei is. Amikor ugyanis a fiúk felemelték a járdalapot, szó sem volt arról, hogy valaki bemászik majd alá.

Az ügyészség fellebbezett

Az ügyészség nem fogadta el az elsőfokú ítéletet, és fellebbezett. A megvádolt fiú számára folytatódott a tortúra. Az apa, aki egyedül nevelte a fiút, összeroppant, amikor szembesült a váddal: fiát emberölésért akarják felelősségre vonni. A megvádolt fiú sikeres bokszoló volt, országos döntőt vívott, nemzetközi bajnokságot nyert, azt mondták róla, úgy mozog a ringben, mint egy „kobra”. Bár a fiú még csak 17 éves, de

megtört ember, pszichiáterhez is járt,

ennek ellenére az elmúlt három évben sem javult az állapota. A nagyanyja szerint unokáját teljesen felemésztette az évek óta húzódó jogi procedúra. Három év rettegés és bizonytalanság szétrombolja egy kamasz életét.

Neményi Eszter pszichológus elmondta, az ENSZ gyermekjogi egyezménye kimondja, hogy a lehető legrövidebb idő alatt kell valamilyen döntésre jutni bűncselekménnyel megvádolt fiatalkorúak esetében. Ilyenkor a gyerek egy

másodlagos traumatizáció veszélyének van kitéve

az által, hogy sokáig bizonytalanságban él. Hiszen nem tudja, hogyan alakul az élete a jövőben, a büntetés lehetősége lebeg a feje felett, amely súlyosan érinti a biztonságérzetét. A fiú a három év alatt abbahagyta a bokszot és az iskolát is. A szakember szerint ezek tipikus tünetek, és előfordulhat, hogy visszahúzódóvá válik, és regressziót él meg, tehát a már korábban meghaladott fejlődési fázisokra csúszik vissza.

Jogerős ítélet született

A másodfokú bíróság megerősítette az elsőfokú döntést: a fiú ártatlan. A bíróság újra, immár jogerősen is kimondta, hogy a 14 éves, hátrányos környezetben nevelkedő gyermek nem tudta felmérni, milyen következményekkel jár a cselekedetük.

A kamasz az ítélet kihirdetése után azt mondta, „végre újra kap levegőt”, könnyebbnek érzi magát nemcsak testileg, de lelkileg és fejben is.

A címlapfotó illusztráció.

kekfeny

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem