Hirmagazin.eu
Főoldal » Újra felbukkant több helyen is az álmentő
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Újra felbukkant több helyen is az álmentő

A sok szabálytalanságot elkövető, Szent Borbála néven ismert álmentő továbbra is dolgozik, tudta meg a Ripost.

A feliratokat leszedte ugyan a VW Crafter típusú autóról, de továbbra sem felel meg a betegszállítás minden feltételének, így változatlanul emberéletekkel játszik.

Még mindig dolgozik az álmentős, veszélyeztetve a betegek életét. Mint ahogy a ripost megírta, Szent Borbála néven Facebookon hirdette magát a nem létező mentős cég, a mentőautónak lejárt a műszakija és egy olyan ember vezeti, aki a betegsége miatt nem dolgozhatna. Úgy szállít betegeket, hogy nem felel meg a tevékenységhez szükséges tárgyi és személyi feltételeiknek.

Nincs feltüntetve a vállalkozó a megadott címen

A férfi a cikkünk megjelenésének napján újraindított egy korábban felfüggesztett egyéni vállalkozást és bejegyeztette a betegszállítási tevékenységet. Kimentünk arra a 9. kerületi címre, amit a hatóságnak megadott, de a postaládán sem a neve, sem az egyéni vállalkozás nincs feltüntetve, pedig erre a jogszabály kötelezi. A mentőautó műszaki vizsgáját pedig azóta sem újították meg. Az elmúlt napokban több olvasónktól is kaptunk jelzést, hogy látták az álmentőst a mentővel beteget szállítani.

 

Olvasói fotó

Forgalommal szemben haladt az Irgalmasrendi kórháznál

Egyik olvasónk az Irgalmasrendi kórháznál látta az enngedély nélkül működő mentőautót. „A forgalommal szemben haladt, az út közepén próbált megfordulni, feltartva a forgalmat” – mesélte Tóth Zsombor, aki képet is készített a korábban Szent Borbála néven működő álmentőről.

 

Olvasói fotó

A Frankel Leó utca az autók számára egyirányú, de az ott közlekedő villamos mindkét irányba mehet, ez téveszthette meg a sofőrt. „Nem volt rajta a Szent Borbála felirat, az esetkocsi feliratot és a korábban kimatricázott telefonszámot is leszedték” – tette hozzá. A kék lámpa is fent maradt az autón, pedig megkülönböztető jelzést a csak betegszállítást végző mentő nem használhat. Lapunk összehasonlította a rendszámot: valóban az a mentőautó volt, amiről korábban írtunk.

 

Olvasói fotó

Monorierdőn is feltűnt

Egy másik olvasónk Monorierdőn, a vasútállomás közelében látta az álmentőt. „Több napon is láttam ugyanott parkolni, ugyanazon a helyen, különböző napszakokban” -mondta a ripostnak egy helyi lakos, aki szintén felismerte az autót, lefotózta, és mint meggyőződtünk róla, valóban a korábbi Szent Borbálás mentő az. „Nagyon lepukkant állapotban van a jármű, első ránézésre melósokat szállító busznak néztem, aztán láttam rajta a kék lámpát és rájöttem, hogy ez az az álmentő, amiről a cikkben írtak” – tette hozzá olvasónk, aki munkahelye miatt nem akart névvel szerepelni.

ripost

Hasonló hírek

Durva baleset Ecseren: frontálisan ütközött két autó, egy gyereket újra kellett éleszteni – Itt vannak a sokkoló fotók a helyszínről

Géza

Elérte Magyarország déli határát a balkáni bevándorlóhullám – videó

Géza

Lebukott a taxis és az utasa is (A cikk videót tartalmaz)

Géza
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------