7.2 C
Budapest
2024. április. 16. kedd
HomeFőhírekKülföldÚjból üzent az Iszlám Állam vezére (Videó)

Újból üzent az Iszlám Állam vezére (Videó)

Az orosz hadsereg lebombázta az Iszlám Állam terrorszervezet konvoját Szíriában, állítólag Aleppó mellett.

 Az orosz hadsereg lebombázta az Iszlám Állam terrorszervezet konvoját Szíriában, állítólag Aleppó mellett. A moszkvai védelmi minisztérium közölte, hogy szeptember vége óta a dzsihadisták körülbelül kétezer olajszállító tartálykocsiját lőtték ki. Továbbra is céljuk, hogy elvágják az illegális kőolajkereskedelem és a terrorista hadsereg utánpótlásának útvonalait Szíriában. A nyilvánosságra hozott légifelvételen az orosz védelmi minisztérium kommentárja szerint az látszik, hogy az orosz bombázók a dzsihadisták állásait, kiképzőközpontjait, fegyverraktárait és bunkereit támadják a török határ közelében. Eközben a rejtélyes terroristavezér üzenetet küldött híveinek. Legalábbis azt állítja a Twitterre kitett hangfelvételen beszélő, hogy ő Abu Bakr al-Bagdadi, és üzeni, hogy az Iszlám Állam jól van. Minél többen támadják, annál biztosabb, hogy győzni fog – tette hozzá állítólagos hangüzenetében az Iszlám Állam feje. A dzsihadista sejk, akit még saját katonái közül is kevesen ismernek személyesen, arról beszél a felvételen, hogy az Úr azt támogatja, aki híven szolgálja, és ezért ők kerülnek majd ki győztesen ebből a háborúból, amelyet a Nyugat indított ellenük. Minél hevesebben támadják őket, a harc annál tisztább lesz, és a keményebb fél fog győzni – mondta a terroristavezér a szombaton megjelent internetes üzenetben, amelynek hitelességét egyelőre senki sem erősítette meg. Abu Bakr al-Bagdadi hangját legutóbb májusban hallotta a világ. Azóta többször is halálhírét keltették, de mindahányszor kiderült, hogy még él. Irakban Ramadiért küzd a kormányhadsereg már több mint egy hete. A Bagdadtól körülbelül 110 kilométerre fekvő várost májusban vette be az Iszlám Állam, és egy részét még mindig a dzsihadisták ellenőrzik.

A moszkvai védelmi minisztérium közölte, hogy szeptember vége óta a dzsihadisták körülbelül kétezer olajszállító tartálykocsiját lőtték ki.

Továbbra is céljuk, hogy elvágják az illegális kőolajkereskedelem és a terrorista hadsereg utánpótlásának útvonalait Szíriában.

A nyilvánosságra hozott légifelvételen az orosz védelmi minisztérium kommentárja szerint az látszik, hogy az orosz bombázók a dzsihadisták állásait, kiképzőközpontjait, fegyverraktárait és bunkereit támadják a török határ közelében.

Eközben a rejtélyes terroristavezér üzenetet küldött híveinek.

Legalábbis azt állítja a Twitterre kitett hangfelvételen beszélő, hogy ő Abu Bakr al-Bagdadi, és üzeni, hogy az Iszlám Állam jól van. Minél többen támadják, annál biztosabb, hogy győzni fog – tette hozzá állítólagos hangüzenetében az Iszlám Állam feje.

A dzsihadista sejk, akit még saját katonái közül is kevesen ismernek személyesen, arról beszél a felvételen, hogy az Úr azt támogatja, aki híven szolgálja, és ezért ők kerülnek majd ki győztesen ebből a háborúból, amelyet a Nyugat indított ellenük.

Minél hevesebben támadják őket, a harc annál tisztább lesz, és a keményebb fél fog győzni – mondta a terroristavezér a szombaton megjelent internetes üzenetben, amelynek hitelességét egyelőre senki sem erősítette meg.

Abu Bakr al-Bagdadi hangját legutóbb májusban hallotta a világ. Azóta többször is halálhírét keltették, de mindahányszor kiderült, hogy még él.

Irakban Ramadiért küzd a kormányhadsereg már több mint egy hete. A Bagdadtól körülbelül 110 kilométerre fekvő várost májusban vette be az Iszlám Állam, és egy részét még mindig a dzsihadisták ellenőrzik.

Forrás: euronews

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem