13.5 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeÉletmódÉletmód hírekÚjabb tilalom lép életbe mától a Balatonon

Újabb tilalom lép életbe mától a Balatonon

Március végéig tart a tilalom, büntetésre számíthat az, aki megszegi.

Hétfőn kezdődik és március végéig tart a csuka fajlagos fogási tilalma a Balatonon, ahol a szigorúbb szabályozás miatt a célzott horgászat is tilos erre a halra.

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. horgászati ágazatvezetője, Nagy Gábor felhívta a figyelmet arra, hogy

hétfőtől nemcsak megtartani tilos a csukát, hanem az ívó helyeken horgászni sem szabad rá.

A halgazdálkodási társaság a honlapján a februárban ragadozó halra horgászni indulóknak arra is felhívja a figyelmét, hogy a balatoni horgászrend értelmében tilos célzottan olyan halra is horgászni, amely méreten aluli, vagyis méretkorlátozás alá esik.

Tavaly márciusától december közepéig 47 helyszínen zajlott haltelepítés, az éves szinten kötelező, 300 ezer kilogrammnyi 2-3 nyaras korú pontynál mintegy 57 ezer kilogrammal többet engedtek a tóba. A társaság számára 2018-tól írja elő a halgazdálkodási terv 250 ezer előnevelt korú ponty telepítését is, amit jelentősen túlszárnyalva, 775 000 darabot helyezett ki a tó nyugati medencéjébe.

Március végéig tart a csuka fajlagos tilalmi ideje, súloys büntetésre számíthat az, aki megszegi a tilalmat. Hirmagazin.eu
Március végéig tart a csuka fajlagos tilalmi ideje, súloys büntetésre számíthat az, aki megszegi a tilalmat. Hirmagazin.eu

Egynyaras süllőből 2019-ben nem sikerült teljesíteni a 6000 kilogrammos kötelezettséget. Ebből a halfajból – amelyből még nem önellátó a társaság – összesen 4757 kilogrammot telepítettek a Balatonba, mivel országszerte hiánycikknek számított a süllő, és nehéz volt hozzájutni – olvasható a honlapon.

2021-től várhatóan megoldódik ez a probléma, mert ettől az évtől kezdenek el termelni a társasághoz visszakerülő halastavak – ígéri a halgazdálkodási cég, amely előnevelt csukából 18 ezerrel fejelte meg tavaly a 250 ezres telepítési kötelezettségét, balinból pedig sikerült tovább növelnie a megtermelt mennyiséget, és a 60 ezer előnevelt példány mellett 30 600 kétnyaras halat is kihelyezett a Balatonba.

Két éve zajlott a balatoni halgazdálkodás történetének első kősüllő telepítése. Tavaly a kezdeti mennyiséget megduplázva, 7500 egy- és kétnyaras példányt engedtek a tóba. Folytatódott a 2015-ben megkezdett menyhal-újrahonosítási program is: szeptember végén két helyszínen összesen 5000 egynyaras példányt juttattak a Balatonba, míg kétnyaras korú compóból a kötelezettségüknek megfelelően 200 kilogrammot telepítettek.

A Kis-Balatonon is szerveztek haltelepítéseket. Tavaly összesen – a kötelezettségnek megfelelve – 250 ezer előnevelt pontyot, továbbá 60 ezer előnevelt csukát és 40 ezer előnevelt süllőt helyezve ki – áll a halgazdálkodási társaság beszámolójában.

Nyitókép, képek: Hirmagazin.eu
infostart, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work