14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóÚjabb rémálomforrás az autósoknak: a hőségben öngyulladó kézfertőtlenítő

Újabb rémálomforrás az autósoknak: a hőségben öngyulladó kézfertőtlenítő

A koronavírus hatására mindannyiunk életének fontos részévé vált a kiemelt higiénia, ezért természetes, hogy még az autónkba is magunkkal visszük a fertőtlenítőket.

A szakemberek szerint azonban nyáron semmiképp sem ajánlatos a tűző napon hagyott autóban tárolni ezeket.

A hő hatására ugyanis nem várt következményekkel szembesülhetünk: 21 fok felett párologni kezdenek, extrém hőhatás pedig öngyulladáshoz is vezethet.

A koronavírus-járvány elleni védekezéshez szükséges védőmaszk és kézfertőtlenítő egy autó ülésén (Fotó: MTI/Balázs Attila)

Az alkohol alapú fertőtlenítők általában 50–70 százalékos alkoholtartalommal bírnak, s ennek köszönhetően gyúlékonyak. A nyári időszakban annak ellenére sem érdemes a gépkocsikban hagyni őket, hogy az öngyulladáshoz mintegy 300 Celsius fokos hőmérsékletnek kellene lennie – figyelmeztet Dr. Kovács Barbara, a Caola Zrt. fejlesztőmérnöke.

A szakértő kiemelte, hogy az óvatosság sosem árt, hiszen az alkohol alapú fertőtlenítők általában 21 fok felett már kezdenek párologni, ami csökkenti a hatékonyságukat és hamis biztonságérzetet okozhatnak. Mindez azért is fontos, mert a forró nyári napokon az autók belső hőmérséklete bizonyos részeken 70 fokig is felkúszhat.

Komolyan kell venni a robbanásveszélyt

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a témában nemrégiben közzétett egy felhívást, mely szerint „a gépkocsi zárt légtérében feldúsulhat az alkoholgőz és elég egyetlen, úgynevezett statikus elektromosságból származó szikra is ahhoz, hogy begyulladjon. Elegendő, ha beszállunk az autóba, és a ruhánk az üléshuzathoz dörzsölődik, az autóban hagyott kézfertőtlenítőből kiszabadult, a nyári tűző napsütés okozta magas hőmérséklet miatt feldúsult alkoholgőz lángra kaphat. De az autó rejtett elektromos zárlata is beindíthatja a gyulladást.”

Dr. Kovács Barbara hangsúlyozta, hogy a fertőtlenítők tárolásánál különösen elővigyázatosnak kell lennünk. A gyártók flakonon elhelyezett veszélyjelére valóban figyelni kell, a tárolásra vonatkozó szabályokat pedig a vírusok, baktériumok és gombák elleni hatékonyság megőrzése és saját biztonságunk érdekében be kell tartani. A meleg, nyári napokon különösen fontos az, hogy a tárolási hely a nyílt lángtól és a gyújtóforrástól egyaránt távol legyen, ezért mindig száraz és hűvös helyre tegyük a fertőtlenítőket.

A címlapfotó illusztráció.

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work