10.9 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekGazdaságÚjabb mentőcsomagot kaphatnak a magyar cégek!

Újabb mentőcsomagot kaphatnak a magyar cégek!

Az Orbán Viktor Miniszterelnökünk által bejelentett százmilliárd forintos keretösszegű hitelprogram mellett két új programot is javasol a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK).

Parragh László, a kamara elnöke azt mondta, hogy azokat a vállalkozásokat is segíteni kell, amelyek nem tartoznak a szűken vett turizmus-vendéglátáshoz, a harmadik program pedig a fiatal, nemrég indult vállalkozásoknak segíthetne és a digitalizációt támogatná.

Az MKIK javaslata alapján a 100 milliárdos hitelezési keret 200-300 milliárdra növekedhet, és a kedvezményezettek köre is bővülhet. Parragh László beszélt arról is, hogy fel fog pörögni a koronavírus elleni vakcinák beadása Magyarországon, ami miatt hamarosan a korlátozó intézkedések feloldásán gondolkodhatunk.

Újabb programok

„Óriási az érdeklődés a cégek részéről a 100 milliárd forintos keretösszeggel elinduló, 0%-os kamatozású hitel iránt. Ezért azt javasoljuk a kormánynak, hogy két irányba bővítse ki a programot” – mondta Portfolio-nak Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke. Az eredeti program a turizmus-vendéglátás területén tevékenykedő vállalatoknak segít, amelyek közül az elsők már márciusban megkaphatják a hitelt, azonban nem csak ők szenvednek a válság hatásaitól.

Számos olyan iparág és régió lehet, ahol nem olyan szembetűnő a visszaesés, mint a turizmusban, de ezek a cégek is nehéz helyzetbe kerültek

– emelte ki Parragh, aki utalt a tűzijátékforgalmazók helyzetére, akik bevétel nélkül maradtak.

ÉPPEN EZÉRT AZ MKIK JAVASLATA ALAPJÁN MÉG TÖBB VÁLLALKOZÁSNAK SEGÍTHET A 10 MILLIÓ FORINTOS KAMATMENTES KÖLCSÖN.

Parragh László szerint a második programban tevékenységi körtől függetlenül kell segítséget nyújtani a cégeknek, hiszen sokan a „gazdaság rejtett szegmenseiben” dolgoznak, akik nincsenek annyira szem előtt, mint pl. egy bezárt étterem.

A válság utáni talpra állás

„A járvány második hullámában számos vállalat felfüggesztette a tevékenységét, visszaadta a működési engedélyét, és nem csak olyanok, amelyek a turizmusban vannak. Nekik most segíteni kell, hogy készleteket tudjanak vásárolni, kifizessék a dolgozókat és befizessék a közműszámlákat. Vagyis visszatérjenek a normális kerékvágásba, amikor feloldódnak a korlátozó intézkedések” – mondta Parragh László.

Arra a felvetésünkre, hogy miért nem vissza nem térítendő támogatást kapnak a cégek, azt mondta, hogy az állam nem engedheti meg magának, hogy egyedül finanszírozza a vállalatokat. „Az állam sem tudja egyedül megoldani az összes problémát, ahogyan a vállalatok sem képesek erre egyedül, ebben társadalmi kohézió van” – mondta Parragh László. „Azok számára viszont az államnak muszáj megteremtenie a lehetőséget, amelyek a válság után képesek lesznek talpra állni” – tette hozzá. Kiemelte:

olyan iparágakat kell most támogatni, amelyeket a bankok nem hiteleznek.

Parragh László hangsúlyozta, hogy az Európai Uniós források lehetőséget adnak számunkra, hogy kedvezményes hitelekkel támogassuk a vállalatok működését. Arra a felvetésünkre, hogy miért nem igényelhető nagyobb összeg, mint 10 millió forint, azt mondta: a költségvetés hatalmas bevételkieséseket szenvedett el a válságban, és minden egyes nap tízmilliárdos a további veszteség, amíg fel nem oldjuk a korlátozó intézkedéseket. „Most azokat a kisebb cégeket és iparágakat kell segíteni, amelyek egyébként nem kapnak a bankoktól hitelt, pedig néhány hónap múlva rentábilisan működnének” – fogalmazott.

PARRAGH LÁSZLÓ FELVETETTE AZT IS, HOGY ÉRDEMES ELINDÍTANI EGY HARMADIK PROGRAMOT IS, AMELY OLYAN VÁLLALATOKAT SEGÍTENE, AMELYEK CSAK NEMRÉG KEZDTÉK EL A TEVÉKENYSÉGÜKET.

„A fiatal vállalkozásokat is érdemes megsegíteni, ugyanis ezek a cégeknek jellemzően kevés tartalékkal rendelkeznek, és a válság nélkül sem termel nyereséget egy vállalkozás az indulás után” – fogalmazott. Szerinte ez a harmadik program támogatná a digitalizációt is.

A korlátozások feloldása

Parragh László úgy látja, hogy a korlátozó intézkedéseket március második felében vagy április elején lehet elkezdeni feloldani. Ez lesz az az időszak, amikor az élet elkezdhet visszaállni a normálisabb kerékvágásba. Szakértői számításokra hivatkozva arról beszélt, hogy jelenleg 1,5 millió honfitársunk élvezhet védettséget vagy azért, mert átestek a víruson, vagy azért, mert már megkapta a vakcinát. Az MKIK elnöke úgy véli, hogy fel fog futni az oltási program a következő hetekben, azonban a nyitás feltételét az 5 millió védettséget élvező magyar jelenti.

Azt gondolom, hogy Húsvétkor, vagy talán már Húsvét előtt a vállalkozásoknak a nyitásra kell felkészülniük

– zárta szavait Parragh László.

portfolio

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner