6.1 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírekÚjabb magyarázattal állt elő a Jobbik plakátügyben

Újabb magyarázattal állt elő a Jobbik plakátügyben

Új magyarázattal állt elő a Jobbik azzal kapcsolatban, hogy miért kapott a párt kedvezményes áron plakáthelyeket Simicska Lajos cégeitől. Tegnap ezt még azzal magyarázták, hogy mennyiségi kedvezményt adott a nagyvállalkozó. A mai magyarázat szerint viszont azért kellett kevesebbet fizetnie a Jobbiknak, mert bajban vannak Simicska Lajos cégei, így olcsóbban is odaadták a plakátokat – hangzott el az M1 Híradójában.

Simicska Lajos tulajdonképpen rászorult a Jobbikra, nélkülük ugyanis nem lett volna, aki megvásárolja a plaktáhelyeit – ezzel magyarázta Gyöngyösi Márton azt, hogy a nagyvállalkozó cégei jóval a piaci ár alatt adtak a pártnak reklámfelületet. A Jobbik frakcióvezető-helyettese az újságírók kérdésére azt már nem is cáfolta, hogy a piaci árnál olcsóbban kapták meg a plakáthelyeket. Szerinte viszont csupán annyi történt, hogy pártja jókor volt jó helyen.

Egy olyan vállalkozó, aki nem ugyanolyan feltételekkel indul a versenyben, mint mindenki más, olcsóbban is hajlandó az árakat meghatározni, ugyanis beszűkültek a lehetőségei, egy ilyen helyzetben mind a keresleti, mind a kínálati oldalon egy új helyzet áll fönn és a Jobbik semmi mást nem tett, mint leszerződött hónapokra előre – magyarázta Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezető-helyettese.

150 plakátért 12 milliót fizettek

Csakhogy az LMP-tól ugyanazokért a plakáthelyekért a Jobbiknak kínált 6500 forintos ár helyett már darabonként 80 ezer forintot kértek Simicska Lajos cégei. Szél Bernadett, az LMP társelnöke azt közölte: pártja a mindössze 150 plakátért összesen 12 millió forintot fizetett.

Arra a kérdésre azonban nem adott érdemi választ, hogy emiatt átverve érzik-e magukat. A Jobbiknak nyújtott kedvezményt firtató újságírói kérdésekre azt mondta: a mostani helyzet a többi ellenzéki pártnak sem kedvező, de a fidesz plakáttörvénnyel kapcsolatos indítványát ennek ellenére nem fogják megszavazni pénteken a parlamentben. Mint fogalmazott: az LMP már amúgy is hozzászokott ahhoz, hogy nekik kevesebb hely jut.

“Nem leszünk a kormánynak a cinkosai”

Nem leszünk a kormánynak a cinkosai, még akkor sem, ha ez azt eredményezi, hogy ellenzéki térfélen mi nem jutunk annyi plakáthoz, amennyi véleményünk szerint igazságosabb lenne. Elfogadjuk ezt a helyzetet – mondta el Szél Bernadett.

Az Origo arról írt, hogy az LMP tízszer többet fizetett a plakáthelyekért, mint a Jobbik, hiszen míg Simicska Lajos cégei az LMP-től plakátonként havi 80 ezer forintot kértek, addig a Jobbiknak ugyanazért a felületért, ugyanannyi időre csak 6500 forintot kellett fizetnie.

Azért olcsóbb, mert többet vásárolnak

Volner János, a Jobbik alelnöke ezt azzal magyarázta, hogy a nagy számok törvénye alapján azért kaphatták olcsóbban a helyeket, mert többet is vásároltak.

A 888 arról írt: a Jobbik napi pár száz forintért bérelhetett plakáthelyeket Simicska Lajos cégeitől, vagyis a Jobbik kedvéért – és így az LMP hátrányára – Simicska Lajos jelentősen torzíthatta a piacot. A cikk szerint ez a pártok választási esélyeinek akár direkt módon történő befolyásolásaként is felfogható.

A Fidesz szerint aki megszavazza a pénteki rendkívüli parlamenti ülésen a plakáttörvényt, az tiszta közéletet akar. Németh Szilárd, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezető-helyettese azt mondta, aki nem támogatja az államfő kérésére átdolgozott törvény-javaslatot, az a fekete pártfinanszírozásban érdekelt.

Újabb magyarázattal állt elő a Jobbik plakátügyben

M1

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem