13.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekKülföldÚjabb kommandós rajtaütések várhatók az Iszlám Állam ellen

Újabb kommandós rajtaütések várhatók az Iszlám Állam ellen

forrás: MTI

Ashton Carter amerikai védelmi miniszter azzal számol, hogy újabb olyan kommandós rajtaütéseket fognak végrehajtani az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet ellen, mint amilyenek segítségével a minap Észak-Irakban 70 túszt sikerült kiszabadítani.

 ISIS ellen rajtaütés

Erről Carter pénteken a Pentagonban tartott sajtótájékoztatóján beszélt. Hangsúlyozta, hogy az Irakba vezényelt mintegy 3500 amerikai katona feladata továbbra is a kiképzés és a tanácsadás lesz, de az Egyesült Államok élni fog a rajtaütésekhez való egyedülálló képességével, ami nem azonos szárazföldi hadműveletek folytatásával.

A tárcavezető elmondta: azután rendelte el az akció végrehajtását, hogy a hírszerzés jelezte: a foglyokat hamarosan ki fogják végezni és a sírjukat is megásták.

 

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem