Image default
Külföld

Újabb képviselőket vádolnak hazaárulással Venezuelában

Újabb három képviselő ellen emelt vádat hazaárulás és összeesküvés miatt helyi idő szerint szerdán a Nicolás Maduro elnökhöz hű legfelsőbb bíróság Venezuelában.

Freddy Superlano, Sergio Vergara és Juan Andrés Mejia ellen is az április 30-i, kútba esett katonai felkelés támogatása miatt indított eljárást a törvényszék, tízre emelveimmár a súlyos bűncselekményekkel vádolt politikusok számát.

A magát januárban Venezuela ideiglenes államfőjévé nyilvánító Juan Guaidó szerda éjjel bejelentette, hogy a hatóságok elhurcolták Edgar Zambranót, az ellenzéki többségű parlament alelnökét. Zambrano a Twitteren azt írta, hogy a SEBIN nevű hírszerző ügynökség emberei körbevették az autóját, nem engedték kiszállni, és vele együtt elvontatták az autót a SEBIN főhadiszállására. Zambrano egyike azoknak, akik ellen hazaárulás és összeesküvés miatt vádat emelt a legfelsőbb bíróság.

Guaidó április 30-án hajnalban katonának látszó egyenruhások gyűrűjében szólított fel kormányellenes megmozdulásokra, azt állítva, hogy a hadsereg az ő oldalára állt. Ennek ellenére nem sikerült eltávolítani az ország éléről Nicolás Madurót, aki pár órával később bejelentette, hogy puccskísérletet hiúsítottak meg. A megmozdulásokban hat ember halt meg, több százan megsérültek, és 200 embernél is többet vettek őrizetbe.

Venezuela egyszerre küzd súlyos gazdasági és politikai válsággal. Előbbinek az az oka, hogy Venezuela kizárólag kőolaj-származékokat exportál, és az olaj árának pár évvel ezelőtti jelentős csökkenése hatására a gazdaság zuhanórepülésbe kezdett. A belpolitikai válság pedig az után mérgesedett el egyre jobban, hogy az ország törvényhozásában elsöprő többséget szerzett az ellenzék a legutóbbi választásokon. Ezt követően a hatalomhoz hű legfelső bíróság fokozatosan megfosztotta jogköreitől a törvényhozást, majd Maduro 2017-ben létrehozott egy kvázi párhuzamos parlamentet, az alkotmányozó gyűlést, melynek tagjainak megválasztását számos nemzetközi bírálat kísérte.

Nicolás Maduro az Egyesült Államokat vádolja azzal, hogy hazai ellenfelei felhasználásával akarja őt erővel eltávolítani az ország éléről.

A címlapfotó illusztráció. Wired

mti

Hasonló hírek

Megteltek a görög befogadótáborok

Mazsi

Levágott gyerekfejjel a kezében üvöltözött egy nő a metróban + VIDEÓ 18+

Edit

Ismét előkerült a könnygáz a horvát-szlovén határon

Edit