14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeÉletmódEgészség - betegségÚjabb hírek érkeztek Leventéről: rohamtempóban javul az SMA-s kisfiú állapota - videó

Újabb hírek érkeztek Leventéről: rohamtempóban javul az SMA-s kisfiú állapota – videó

Mint ahogyan arról a Blikk is beszámolt, Levente nemrégiben megkapta a 700 millió forintba kerülő Zolgensma génterápiát a budapesti Bethesda Gyermekkórházban, ám az orvosok szigorú karantént írtak elő a fiúcskának, emellett fontos volt az is, hogy a kórház közelében maradjon, ha esetleg a gyógyszernek bármiféle mellékhatása jelentkezne.

Levi tehát a kezelés után az anyukájával – elzárva a külvilágtól – egy albérletben maradt, míg az édesapja és nővére, Hanna Fejér megyei otthonukban tartózkodnak.

A napokban az anyuka egy videót tett közzéa közösségi oldalukon, amin Levente egyedül emeli fel a lábát. Viktória szerint ez eddig a fiúcskának csak segítséggel sikerült.

„Nekünk ez hatalmas előrelépés, hiszen eddig egyedül nem tudta a lábát felemelni, csak segítséggel. A napokban többször egyedül is sikerült neki. Apró dolognak tűnik, de nekünk ez újdonság. Korai lenne kijelenteni, hogy ez már a Zolgensma hatása, mert mint sokan tudjátok, Levi túl van 5 Spinraza kezelésen.”

Néhány nappal ezelőtt kiderült az is, hogy Levente minden bizonnyal már otthon töltheti a karácsonyt szerettei körében, ami azért is nagyon fontos a család számára, mert a kicsinek december 20-án lesz a második születésnapja.

Az anyuka tegnap este az RTL Híradójában mondta el, hogy Levente állapota napról napra jobb.

– Nagyon sokat erősödött, és két-három napja észrevettem azt is, hogy Levi – aki hason nem tudta felemelni a fejét – most már próbálkozik vele és pár másodpercig meg is tartja. Nagyon ügyes!

A korábban nyűgös és ijedős kisfiúnak az anyukája szerint a kedélye is megváltozott, amióta rádöbbent, hogy egyre több mindenre képes.

https://www.facebook.com/szamler.viktoria/videos/2357684497677238/

A család bízik benne, hogy Levente valóban otthon töltheti a karácsonyt, ami idén minden bizonnyal sokkal pozitívabb hangulatban telik majd, mint tavaly, ugyanis egy évvel ezelőtt ilyenkor tudták meg Viktóriáék a kisfiú betegségét.

Boldog 2. Advent Vasárnapot Kívánunk!
Levivel mi is meg gyújtanánk a második gyertyát, de még mindig nincs mivel 😀 Apának elfelejtettük mondani, hogy hozzon gyújtó eszközt… Nagyon várjuk, hogy a 4. gyertya égjen, hiszen, akkor már OTTHON LESZÜNK HANNÁVAL ÉS APÁVAL. Úgy alakult, hogy Levi szülinapját és a karácsonyt mégis otthon tölthetjük, szigorú karantén mellett továbbra is. Nem jöhet hozzánk senki, és mi sem mehetünk sehova. Mégis, ez lesz a legszebb karácsonyunk. Ennél nagyobb ajándék nem is kell, hogy mi négyen együtt lehetünk. A legnagyobb ajándékot pedig már Tőletek, jóakaratú emberektől megkaptuk, hiszen a gyógyszerre összegyűjtött összegnek hála, Levi élete örökre megváltozhat. Idén nagyon sok Angyal fogott össze, hogy ezt a Csodát megélhessük!
A tavalyi karácsonyunk szomorú volt és feszült, kétségek között voltunk, hiszen akkor már tudtuk, hogy baj van, és nem volt kilátásunk a Csodára. Az akkori félelmet idén felváltotta a Remény.
Nem tudok elég hálás lenni, hogy ezt mind átélhetjük együtt, a fa alatt, Nektek köszönhetően! ♥️

A képen a következők lehetnek: 1 személy
A képen a következők lehetnek: 1 személy

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work