7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóÚjabb fordulat jöhet a soroksári gyilkosság ügyében

Újabb fordulat jöhet a soroksári gyilkosság ügyében

Lapértesülés szerint hét hónappal az elfogása után elkészült a soroksári kocogó nő megölésével gyanúsított férfi elmeorvosi vizsgálata.

A szakértői vélemény alapvetően befolyásolja az ügy végkimenetelét, hiszen amennyiben a rendőrség által kirendelt igazságügyi orvos szakértő azt állapítja meg, hogy a bűncselekmény elkövetésekor R. Szilveszter kóros elmeállapotban szenvedett, akkor nem büntethető, és a bíróság csak kényszergyógykezelést rendelhet el vele szemben.

Blikk információi szerint a pesterzsébeti férfit kétszer is megvizsgálta a szakértő, egy hosszú beszélgetésen kívül több tesztet is ki kellett töltenie. A lap úgy tudja, utóbbinál R. Szilveszter nem volt igazán együttműködő, a legtöbb ábrához, amiket fel kellett volna ismernie, annyit írt, hogy egy paca, amit lát.

Elmeállapotát az orvos szakértő normálisnak minősítette, miközben megállapította, hogy többféle személyiségzavarban is érintett lehet. R. Szilveszter ügyvédje a lapnak elmondta: szerinte kétségeket vet fel az elkészült vélemény, ezért a bíróságon indítványozni fogja egy újabb vizsgálat elvégzését – közölte a Blikk megkeresésére dr. Lichy József ügyvéd.

A lap szerint R. Szilveszter a börtönben nem beszél senkivel. Televíziót nem néz, az idejét olvasással üti el. Falja a krimiket, más téma nem igazán érdekli.

infostart

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem