9.6 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóÚjabb eredményes elfogás rendőreinktől - videó.. Köszönjük!

Újabb eredményes elfogás rendőreinktől – videó.. Köszönjük!

Tíz perc elég volt a budaörsi járőröknek, hogy személyleírás alapján felkutassák azt a 45 éves férfit, aki a gyanú szerint kirabolt egy idős embert Solymáron.

A nyomozás eddigi adatai szerint 2020. június 9-én kora délután Cs. László vizet kérve jutott be egy 83 éves helyi férfi portájára, az udvaron talált vascsővel az előszobába érve fejen csapta nehezen mozgó áldozatát, majd 40 ezer forintot követelt. Az ütéstől eleső, magatehetetlen sértett hiába hajtogatta, hogy nincs pénze, felbőszült támadója tovább ütötte és fojtogatta, majd értékek után kezdett kutatni. A puffanásokat hallva, a pincéből feljőve lépett be a lakrészbe az áldozat lánya. Először megdöbbent az ismeretlen férfi láttán, aztán felocsúdva telefonjáért nyúlt, hogy segítséget hívjon, de az idegen rátámadt, először a táskáját rángatta, majd a készüléket akarta kitépni kezéből. A nő erős szorítását támadója harapással akarta enyhíteni, dulakodtak, közben a földre kerültek, a férfi többször ököllel megütötte, végül egy gázspray-vel lefújta és elmenekült.

A riasztott, a település szabadidős körzeti megbízottjával is kiegészült rendőri egységek egy része a támadó után eredt a kapott személyleírás alapján, a többi rendőr az áldozatoknak nyújtott segítséget és megkezdte az elsődleges helyszíni adatgyűjtést. Mentőkre is szükség volt, mivel az idős férfit fejsérülése miatt kórházba kellett vinni, lányát helyben ellátták.

A támadó felkutatására forró nyomon megindult egyenruhások nem sokkal később már a solymári vasútállomás mosdójának ajtaján tódultak a helyiségbe, ahol Cs. László csapvízzel igyekezett enyhíteni a gázspray-ből neki is jutó adag okozta csípő érzést. A bilincselés után átvizsgálták válltáskáját és bőröndjét, amelyekből ékszerek, mobiltelefonok kerültek elő, de az is kiderült, hogy a férfit lopás miatt körözi a Nagyatádi Rendőrkapitányság.

A nagy valószínűséggel hajléktalan életmódon folytató, bejelentett munkahellyel és állandó jövedelemmel nem rendelkező Cs. László kihallgatásán tagadta a bűncselekmény elkövetését, a gyanúsítás ellen panaszt tett. Vele szemben rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt – az azóta elrendelt letartóztatása mellett – folytatja le a további eljárást a Budaörsi Rendőrkapitányság.

police / Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work