18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóÚjabb bizonyítékok kerültek elő: másfél évvel VV Fanni halála után lezárták a...

Újabb bizonyítékok kerültek elő: másfél évvel VV Fanni halála után lezárták a nyomozást az egykori villalakó ügyében

Budapest — Lezárta a rendőrség a nyomozást VV Fanni (†24) halálának ügyében – tudta meg a Blikk.

Úgy értesültünk, a nyomozó hatóság vádemelési javaslattal adta át a nyomozati iratokat az ügyészségnek, azaz – amennyiben az ügyészség így határoz – hamarosan emberölés vádjával állhat bíróság elé a június közepe óta házi őrizetben lévő B. László.

Lapunk úgy tudja, a másfél éve tartó nyomozás során nemrég újabb bizonyítékok kerültek elő, amelyek alátámaszthatják a nyomozók gyanúját, hogy a korábban a ValóVilágban szereplő Novozánszki Fanni 2017-es novemberi eltűnése után őrizetbe vett férfinak a lány esetleges halálához is lehet köze.

– Számomra természetes, hogy a vádemelési javaslatban emberölés szerepel, függetlenül attól, hogy kiengedték a gyanúsítottat a börtönből – mondta lapunknak a Novozánszki család ügyvédje, dr. Lichy József. – A gyanúsítottnak és képviselőjének 30 nap áll a rendelkezésére, hogy újabb nyomozati cselekményt vagy egyéb eljárást indítványozzon. Minden bizonnyal élnek majd a lehetőséggel, ezt pedig meg kell várnia az ügyésznek.

Az egykori VV-szereplő eltűnése után letartóztatott B. László jelenleg házi őrizetben van /Fotó: Fuszek Gábor

Ugyan a lányt továbbra is eltűntként kezelik, Fanni családja is örül, hogy lezárult a nyomozás. Az egykori villalakó édesanyja, Katalin tudja, lányát már nem kaphatja vissza, de szeretné, ha a bűnös meglakolna.

– Bármit is mond az a férfi, megbocsátani sosem fogok. Bármit is tett, bármit is mond, tudom, hogy az ő hibája, hogy Fanni már nincs köztünk – jelentette ki az asszony, aki végig bízott a nyomozókban. – Tudom, sokan dolgoztak azon, hogy meglegyen Fanni. Sajnos még nem találták meg, de hiszem, hamarosan kiderül minden.

Információink szerint a hatóság hamarosan eddig nem hallott részleteket is elárulhat VV Fanni ügyében, talán az új bizonyíték mibenlétére is fény derülhet.

– Minden apró részletet, mozzanatot tudnak arról a 2017. novemberi estéről, amikor Fanni eltűnt. Sok bizonyíték van a férfi ellen, aki állítása szerint idegeneknek adta át az eszméletlen lányt, de a rendőrök pontosan tudják, nem ez történt – mondta lapunknak egy az ügyet jól ismerő informátor.

Szökéstől fél a család

Korábban a bíróság több alkalommal is elutasította B. László kérését, hogy helyezzék házi őrizetbe, ugyanis indoklásuk szerint fennállt a szökés, elrejtőzés veszélye. Mint kiderült, az azóta már ténylegesen házi őrizetben lévő, a nagymamájánál élő gyanúsított 2017 novemberében külföldi utazást tervezett, Belize-be akart menni.

– Nem tudom, hogy mit fog most csinálni. Hiába a nyomkövető a lábán, aki szökni akar, az meg is teszi azt – aggodalmaskodott Fanni édesanyja.

Forrás: Blikk.hu


 

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work