Image default
Esélyegyenlőség

Újabb 45 hátrányos helyzetű fiatalt támogat a Csányi Alapítvány

Forrás: MTI

Újabb 45 hátrányos helyzetű tehetséges fiatalt támogat a Csányi Alapítvány a Gyermekekért Életút programja – hangzott el az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.

 

Csányí Sándor alapítvány

A tehetséggondozó programba az általános iskola ötödik osztályától kerülhetnek be hátrányos körülmények között élő gyermekek, akiknek életét tanulmányaik végéig mentorok, családsegítők és pedagógus segítik.

Radoszáv Miklós, az alapítvány operatív igazgatója elmondta: az elmúlt 11 évben több mint 300 gyereket támogatott a Csányi Sándor üzletember által életre hívott szervezet, amelynek elsődleges célja, hogy boldog embereket neveljenek.

Mint fogalmazott, minden gyerek tehetségesnek születik, azonban a felnőtteknek sikerül sokszor rossz irányba terelni életüket. Éppen ezért igyekeznek minél korábban, 10 évesen megtalálni azokat a gyermekeket, akik az intellektuális tehetség terén mutatnak ígéretes képességeket.

Az alapítvány a támogatott gyerekeket nem emeli ki a környezetükből, iskolájukból, hanem havi csaknem 30 órát biztosít az idegen nyelvi és informatikai tudás, valamint az önismeret fejlesztésére – fűzte hozzá Radoszáv Miklós, aki hangsúlyozta, hogy a hátrányos helyzet legsúlyosabb jellemzője a kommunikációs készségek és kapcsolatok hiánya.

 

 

Hasonló hírek

Európa közepén a debreceni siket futsalosok

info

Szépségszalont rendeztek be hajléktalan nőknek

info

A csokis program, amely mosolyt csal az autista gyermekek arcára

info