Hirmagazin.eu
Főoldal » Új vízitúra-megállóhelyet adtak át Siófokon
Itthon

Új vízitúra-megállóhelyet adtak át Siófokon

A szabadidősportot, az élsportot és az utánpótlás-nevelést is kiszolgáló vízi turisztikai megállóhelyet adtak át hétfőn Siófokon.

A létesítmény megvalósításához az Európai Unió 188,6 millió, a Nemzeti Sportközpontok 26,7 millió forinttal járult hozzá. Az egyik szabadstrand melletti területen megvalósult beruházás részeként csónakházat, öltözőket, vizesblokkokat, továbbá számos eszközt – túra-, illetve sit-on top kajakokat, surf skiket, sárkányhajókat, lapátokat, SUP-okat, mentőmellényeket, illetve GPS-modulokat és más kiegészítőket – adtak át, amelyeket a helyi sportoló fiatalok azonnal kipróbálhattak.

Az ünnepélyes átadón Szabó Tünde sportért felelős államtitkár kiemelte, hogy a Balaton vízi turizmusának komplex fejlesztését célul kitűző uniós projekt segíti a sportvezetés céljainak elérését, hogy mindenki sportoljon. Ez a megállóhely gyönyörű helyen létesült, vízi sportolási lehetőséggel kiegészítve a már meglévő balatoni futó és kerékpározási lehetőségeket – tette hozzá.

Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöke arról beszélt, hogy a szövetség az elmúlt négy-öt évben már több kajak-kenu pont kiépítésében közreműködött az országban, és a programmal nemcsak az élsportolókat, hanem mindenkit igyekeznek kiszolgálni. Kiemelte, hogy ebben a projektben a fejlesztő Nemzeti Sportközpontok és a szakmaiságot adó MKKSZ együttműködése jól vizsgázott.

A siófoki vízitúra-megállóhely példaértékű, professzionális munka, amelynek minden elemére az átgondolt szakmaiság jellemző” – fogalmazott. Az átadón a résztvevőket, köztük helyi sportolókat, kajakozókat is arra biztatta, hogy nevezzenek az augusztus 16-i Balaton-átevezésre.

Boros Gergely, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség szakmai igazgatója azt emelte ki, hogy a siófoki helyszín alkalmas a tengeri szakágak felkészítésére is. Az ünnepségen részt vett Kammerer Zoltán háromszoros olimpiai bajnok kajakos is.

A Balaton vízi turizmusának komplex fejlesztése című projekt keretében tavaly óta hét vízitúra-megállóhely (Siófok, Zamárdi, Balatonszemes, Fonyód, Keszthely, Révfülöp és Tihany) újult meg, illetve létesült 659,2 millió forintos vissza nem térítendő európai uniós támogatással.

Fontos elv volt, hogy a megállóhelyek fejlesztésén keresztül a különböző jármódok (kerékpáros, kézi hajtású vízi eszköz, lovas, természetjárás) közötti kapcsolat is fejlődjön. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg.

Kiss József, a projekt sajtófelelőse az MTI kérdésére elmondta, a siófoki vízitúra-állomás a jövő héttől lesz nyitva, a szolgáltatások árait most dolgozzák ki. A balatoni projekt hivatalos zárása a koronavírus-járvány miatt később lesz, de valójában már a többi balatoni kajak-kenu pont is megnyitott. Mivel más-más az üzemeltető, ezért eltérők lehetnek a szolgáltatások, illetve a sportszközök kölcsönzési árai – tette hozzá.

Hirmagazin.eu

Hasonló hírek

Első számú turisztikai célponttá tennék Magyarországot

Géza

Megjelent a tömegturizmus Budapesten

Géza

Hollókő bekeményít: rendőrt hívnak, ha a turisták elárasztják a települést húsvétkor

Géza
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------