13.5 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírekÚj vezetők kerülhetnek a Jobbik élére

Új vezetők kerülhetnek a Jobbik élére

A Jobbik alelnöke, Volner János az elnökség feloszlatását és új vezetők választását kezdeményezte. Döntését azzal indokolta, hogy rossz irányba indultak el a folyamatok a pártban. Példaként említette, hogy teljesen balra tolódik a Jobbik. Volner nyilatkozata után a párt rendkívüli frakcióülést hívott össze.

Alapvetően se Sneider Tamásra, se Gyöngyösi Mártonra, se a Jobbik jelenlegi politikájára nem vevők az emberek – ezzel indokolta Volner János azon véleményét, hogy fel kell oszlatni az elnökséget és össze kell hívni a Jobbik tisztújító kongresszusát, ahol fél év után ismét új vezetést választhatna a párt.

A Jobbik alelnöke erről az M1-nek beszélt azután, hogy a Figyelő nyilvánosságra hozta a Jobbikos választókerületi vezetőknek küldött levelét. Ebben azt írja: a Jobbik odáig jutott, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) jelöltjét segítette választási győzelemhez a fővárosban, ráadásul a pártvezetés most az LMP-vel akar szövetséget kötni. Volner szerint ezzel a Jobbik egy önfelszámolás határán álló párttal kötne szövetséget, ami azért is elfogathatatlan, mert a Jobbik és az LMP között ideológiai szakadék van.

Hitehagyott frakcióról beszél Volner

Volner János – a párt választókerületi elnökeinek és szervezőinek címzett – levelében a portál ismertetése szerint azt írta: a Jobbikban most zajló folyamatoknak az égvilágon semmi közük nincs az általa által is támogatott néppártosodáshoz, ahogyan a hétvégi kongresszuson elfogadott kiáltványhoz sem. Volner azt is a pártvezetés szemére veti, hogy „a szabadkőműves spekuláns, Soros György” szervezeteivel és a DK-val szövetkezik.

A frakció legtöbb tagja viszont Volner János szerint már teljesen alárendelte magát az elnökségnek.

„Bocsánat, de én nem kurvának álltam! A nemzet ügyeiben nincs és nem is lehet alku!” – fogalmaz a Figyelő által idézett levélben a politikus, aki szerint a parlamenti frakció hitehagyott, csakúgy, mint a párt vezetői, hiszen Vona Gábor és Gyöngyösi Márton is arról beszélt egy-egy interjúban, hogy teljesen reménytelennek látja a Fidesz leváltását.

A Jobbik és az LMP együttműködéséről szóló hírek kapcsán a zöldpárt egyetlen megmaradt társelnöke nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy az ideológiai különbség ellenére a két párt együttműködjön az önkormányzati választáson.  Keresztes László Lóránt nem gondolja, hogy egy nemzeti pártnak a liberálisokkal bármilyen szinten közösködnie kellene.

 

Balra tolódik a párt?

Volner János szerint viszont a Jobbik nem folytathatja azt a politikát, amely gyakorlatilag balra viszi a pártot. Mint mondta, emiatt már eddig is rengetegen léptek ki a pártból. Volner János szerint a Sneider Tamás–Gyöngyösi Márton-duó féle új vezetés mindent megtett azért, hogy kirúgja, vagy elüldözze azokat a jobbikosokat, akik nem támogatták őket.

Nyár elején kizárták a pártból Toroczkai Lászlót, aki Sneider Tamás ellenfele volt a párt tisztújítóján. Elnökhelyettes-jelöltjének, Dúró Dórának pedig a frakcióból kellett távoznia, végül ő is otthagyta a Jobbikot.

 

Vele együtt Novák Előd is kilépett a Jobbikból, és Toroczkai László vezetésével megalapították a Mi Hazánk Mozgalmat, amelyhez azóta egymás után csatlakoznak a csalódott jobbikosok.

Volner János az M1-nek azt is mondta: hajlandó lenne a Jobbik élére állni, de arra is felkészült, hogy a pártvezetés kizárja őt a frakcióból. A Jobbik pártigazgatója szerint Volner János valótlanságokat állít, mert a tagok 7 százaléka hagyta csak ott a Jobbikot. Szabó Gábor szerint a Jobbik a DK-val és MSZP-vel nem működik együtt, az LMP-vel való összefogás pedig még vita tárgya.

Forrás: M1

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem