6.6 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeFőhírekKülföldÚj vezére van az Iszlám Államnak

Új vezére van az Iszlám Államnak

Bár a terrorszervezet ezt még nem erősítette meg, a híresztelések szerint máris megvan az Iszlám Állam új vezetője.

Abdullah Kardas tizenöt éve együtt raboskodott Abu Bakr al-Bagdadival az amerikaiak börtönében, és ha vezére halála után sikerül összefognia a meggyengült szervezetet, az Iszlám Állam még veszélyesebb is lehet, mint első kalifája idejében.

2019-re Abu Bakr al-Bagdadi birodalma sokat veszített erejéből. Az Irak és Szíria területén egykor magyarországnyi méretű állammal rendelkező terrorszervezet elveszítette ellenőrzését korábbi birtokai felett, csoportjai szétszóródtak, ráadásul a pletykák szerint a kalifa egészségi állapota is meggyengült. Eközben azonban ő volt a világ legkeresettebb terroristavezére, ezért logikus, hogy esetleges likvidálására megpróbáltak felkészülni az Iszlám Állam vezetői – legalábbis ezt állítja a Gulf State Analytics nevű amerikai think-tank vezérigazgatója, Giorgio Cafiero.

A megfelelő utód

Talán ezért történt az is, hogy az Iszlám Állam „hírügynöksége”, az Amak augusztusi jelentése szerint al-Bagdadi még életében kijelölte utódjának egyik régi harcostársát, Abdullah Kardast. A terrorszervezet ezt a döntést eddig nem erősítette meg, a jelentés hitelességét pedig néhányan megkérdőjelezik, de a legtöbben azzal számolnak, hogy Kardas kinevezése valóban megtörtént.

Abdullah Kardas saját állítása szerint az Ábrahámhoz köthető Kurajs-törzsbe tartozik, és az első kalifák leszármazottjának számít, csakúgy, mint al-Bagdadi. Kijelölésénél ez azért bírt komoly jelentőséggel, mert a szunnita jogértelmezés szerint csak a törzs tagjaiból lehet kalifát választani, a síiták pedig még szigorúbbak, szerintük ugyanis csak Mohamed családjának leszármazottjai viselhetik a pozíciót. Kardasról úgy vélik támogatói, hogy mindkét kritériumnak megfelel.

Kardas Irak északi részéről, a főként szunniták lakta Tal Afar kerületből származik (al-Bagdadi szintén iraki volt). A türkmén gyökerekkel is rendelkező fiú a Moszuli Egyetemen szerzett diplomát, az iszlám tudományok kollégiumán. Innen származik egyik beceneve is: a Professzor.

A férfi később katonatisztként szolgált Szaddám Huszein hadseregében, majd Irak 2003-as, amerikai vezetésű inváziója alatt sok szunnitához hasonlóan ő is csatlakozott egy olyan milíciához, amely a támadók ellen harcolt. Az amerikaiak még ugyanabban az évben elfogták, és a később az Iszlám Állam bölcsőjének nevezett hírhedt fegyintézetbe, a Camp Buccába zárták. Már akkor is azzal gyanúsították, hogy kapcsolatban áll az al-Káidával.

A terrorszervezet hadnagya

A börtönben ismerkedett meg al-Bagdadival is, akit ő fogadott Moszulban, miután az Iszlám Állam 2014-ben bevette a nagyvárost. Bár Kardas ekkor az al-Káida sária-jogászaként tevékenykedett, támogatta egykori börtöntársa önálló ambícióit, és hűséget esküdött neki, valamint az Iszlám Államnak is. A következő években hadnagyként szolgált a terrorszervezetben, és brutalitása, valamint kemény szabályai miatt kapott egy másik becenevet is: sokan csak Pusztítónak hívták.

Nem ő volt az egyetlen az Iszlám Állam vezetésében Szaddám korábbi katonái közül, és bár szoros kapcsolatban állt a többi tiszttel, lojalitása nem hozzájuk, hanem al-Bagdadihoz kötötte. Ő volt a felelős az olyan emberek likvidálásáért, akik elégedetlenek voltak a kalifa vezetésével. A szervezet egyes tagjai kegyetlennek és autoriternek jellemezték, és ezzel sokak szemében váltott ki tiszteletet.

Az Iszlám Állam jövője

Noha Kardas megbecsültnek számít az Iszlám Államban, egyáltalán nem biztos, hogy át tudja venni korábbi vezére helyét. Al-Bagdadit karizmája, eredményei és nemzetközi befolyása különlegesen erős vezetővé tették, halálával azonban többen is lesznek olyanok, akik magukat tartják majd a legalkalmasabbnak a pótlására. Esélyeit az sem növeli, hogy az Iszlám Állam már messze van korábbi erejétől, elszórt csoportok laza szövetségének számít, amelyek között nem ritkák az ellentétek.

Akárhogy is alakul, arra rendkívül csekély az esély, hogy al-Bagdadi halálával az Iszlám Állam is a sírba száll. A terrorszervezet létrejöttéért felelős gazdasági és társadalmi problémákat nem oldották meg, és a szalafista radikális ideológia nem tűnt el az iszlamisták első kalifájának halálával. A korábban idézett Cafiero szerint könnyen lehet, hogy az új Iszlám Állam Kardas vezetésével még veszélyesebb is lesz, mint az előző. A Newsweek értesülései hasonló következtetésre vezetnek: a lap úgy tudja, hogy al-Bagdadi szerepe halála előtt már szimbolikussá vált, a mindennapi működésért nem ő felelt, ezért egy új vezető színre lépése a szervezet megerősödésével járhat. Az amerikaiak pedig hiába vadásszák le őt is, lesz majd, aki a helyébe lép.

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem