6.1 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóÚj vallomásra készül a sólyi gyerekgyilkos – Az anyja állítja, nem egyedül...

Új vallomásra készül a sólyi gyerekgyilkos – Az anyja állítja, nem egyedül ölt a fia

Hajmáskér — Teljesen új fordulatot vehet a nyomozás a sólyi gyermekgyilkosság ügyében.

A Blikk információja szerint a gyanúsított, F. Ferenc (16) új vallomást kíván tenni, amelyben meglepő dologgal készül előrukkolni. Lapunknak a kamasz édesanyja, Zsuzsanna elárulta, mi az, amit Ferenc eddig titkolt.

Mint azt korábban megírtuk, idén májusban a gyanú szerint F. Ferenc különös kegyetlenséggel megölte a mindössze nyolcéves sólyi H. Adriennt, lemeztelenített holttestét pedig a patakmederben rejtette el.

– Én továbbra is hiszek a fiam ártatlanságában. Rendszeresen látogatom a börtönben, ilyenkor nagyon sokat szoktunk beszélgetni. Egy ilyen alkalommal árulta el a teljes igazságot, hogy mi történt azon a borzalmas napon – kezdte Ferenc édesanyja.

Ferenc azt mondja, nemcsak ő és Adrienn volt ott az erdőben, hanem még egy ember. Ő találhatta ki, hogy mit csináljanak a kislánnyal. – A fiam annyira félt eddig, hogy ezt senkinek nem merte elmondani, sőt, a rendőrségnek is csak azután tálal majd ki, hogy velem megbeszélte – folytatta az anya.

A bűncselekmény idején F. Ferenc és a családja a Sólyhoz közeli Hajmáskéren, egy lepusztult családi házban élt. Azóta költözniük kellett, ráadásul azt beszélik a településen, Zsuzsanna egyedül maradt a bajban, hiszen a férje elhagyta.

– Az egész életem tönkrement. A fiam börtönben, a házból pedig el kellett jönnünk. Most egy ismerősömnél húzom meg magam a lakótelepen, ahova néha a férjem is felnéz. Jelenleg nem dolgozom, de lehet, hogy idővel visszamegyek közmunkásnak – árulta el a gyanúsított édesanyja.

Lapunk megkérdezte tőle, megkereste-e Adrienn családját a tragédia óta. – Nem mentem el hozzájuk, nem kértem bocsánatot – mondta. – Ez olyan szörnyűség, ami mindenkit megvisel, szavakkal, bocsánatkéréssel itt semmire sem mennék – tette hozzá.

Adrienn családja a Blikknek többször is elmondta, hogy máig nem dolgozták fel az őket ért traumát, Ferenc édesanyjával pedig ők sem akarnak találkozni. A bírósági tárgyalásra viszont elmennek, mert lányuk gyilkosának a szemébe akarnak nézni, s válaszokat várnak a miértekre is.

15 év börtönt is kaphat

F. Ferencet 14. életévét be nem töltött személy sérelmére, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel gyanúsítják. Ez az egyik legsúlyosabb bűntett. Fiatal kora miatt maximum 15 év börtönbüntetést kaphat. Ha felnőttként követi el ugyanezt, élete végéig raboskodhatna.

Forrás: Blikk

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem