6.1 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírekÚj részletek a Budapesten elfogott terroristáról

Új részletek a Budapesten elfogott terroristáról

A Budapesten elfogott és terrorizmussal gyanúsított Haszan F. csak Görögországban használható, havonta százötven euró elköltésére alkalmas bankkártyáját letiltották, mert nem jelent meg a havonta szükséges helyszíni ellenőrzésen – közölte Natasha Bertaud, az Európai Bizottság illetékes szóvivője.

A szóvivő az Iszlám Állam nevű terrorszervezet tagjaként azonosított szíriai férfi előre feltöltött bankkártyájára vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva elmondta, az Európai Bizottság friss információkat kapott Haszan F.-et illetően, melyek

megerősítették, hogy Haszan F. részt vett abban a programban, melyet az ENSZ menekültügyi hivatala (UNHCR) indított,

és melynek keretében bankkártyán keresztül támogatták pénzzel azokat, akik nemzetközi védelemben részesültek, és így legálisan tartózkodtak Görögországban.

A szóvivő hozzátette, a programban az Európai Bizottság nem közvetlenül vesz részt, a támogatások felhasználását, valamint az esetleges visszaéléseket azonban szigorúan ellenőrzi.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség március második felében terrorizmus gyanúja miatt vette őrizetbe Magyarországon a szíriai férfit, aki három éve az Iszlám Állam nemzetközi terrorszervezet tagja, és 2016-ban feltételezhetően kivégzésekben vett részt. A 27 éves férfit 2018. december 30-án a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren ellenőrizték. A férfi hamis okirattal igazolta a saját és a vele lévő nő személyazonosságát, ezért a bíróság embercsempészés és más bűncselekmény miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, valamint három évre kiutasította Magyarországról.

A nyomozás adatai szerint az Iszlám Állam 2016-ban Szíriában, Homsz városában – bosszúból és a civil lakosság megfélemlítése céljából – egy helyi lakos mintegy 20 családtagját kivégezte, mert megtagadta, hogy csatlakozzon a terrorszervezethez, és a gyanú szerint Haszan F. ezekben a kivégzésekben vett részt.

Nyitókép: A Terrorelhárítási Központ (TEK) különleges egysége szállítja a terrorizmus miatt március 22-én őrizetbe vett szír állampolgárt a Fővárosi Törvényszék Fő utcai épületéhez 2019. március 24-én. MTI/Mihádák Zoltán
infostart

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem