6 C
Budapest
2024. április. 17. szerda
HomeFőhírekKülföldÚj módszert vet be az Iszlám Állam, az emberek a házaikban fulladnak...

Új módszert vet be az Iszlám Állam, az emberek a házaikban fulladnak meg

Az Iszlám Állam egyre nehezebb helyzetben van a Közel-Keleten. A terroristák egy új módszerrel próbálják feltartóztatni a szövetséges katonákat.

Az Iszlám Állam katonáit már egyre szűkebb helyre szorítják vissza a szövetségesek. A területvesztés miatt a terroristák már a legaljasabb dolgokat is bevetik. Beszámoltunk róla korábban, hogy például gyermekekre vagy állatokra szerelt bombákkal próbálnak minél véresebb merényleteket elkövetni. A terrorszervezet most olyan trükkhöz folyamodott, ami mindenkit meglepett – írja az oe24.at.

A Szíriában található Rakka városának utcáit vízzel árasztják el. A dzsihadisták ettől azt remélik, hogy a szövetséges erők nem tudnak majd a járműveikkel bemenni az alacsonyabban fekvő városrészekre. A terroristák természetesen nem figyelmeztették a lakosokat, így a Spiegel nevű német újság információi szerint, többen a saját lakásukban fulladtak meg.

Szakértők az új stratégia ellenére is azt állítják, hogy pár héten belül teljesen elveszítheti az Iszlám Állam a városrészek ellenőrzését.

Forrás: Ripost

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work