13.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat

Új módszerrel rukkolt elő a NAV

Nemcsak a jelen, de a jövő adócsalóit is kiszűrheti az adóhivatal – írja szerdai számában a Magyar Idők. A lapnak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nemrégiben kinevezett új vezetője, Sors László arról is beszélt, hogy új módszer akadályozhatja meg a határon tevékenykedő pénzügyőrök körében a korrupciót.

NAV, Kép: Hirmagazin.eu

Az adóhivatalnak azért kell dolgoznia, hogy az adófizetőknek kevesebb adót kelljen befizetniük: ha a lehető legtöbb szereplő befizeti azt az adót, amennyit a törvény alapján kellene, akkor az államhoz a mainál nagyobb összegek folynak be, a több bevétel pedig sok más mellett megalapozhatja az adók csökkentését is – mondta, hozzátéve, hogy az adóhivatal nem elégedhet meg csupán azzal, hogy megkeresi és megbünteti a szabályszegőket.

Ezt figyelembe véve vezetői időszaka alatt három fő szempontot tart majd szem előtt: tökéletesíteni kell az adóbeszedések rendszerét, emelni kell a szolgáltatások színvonalát, továbbá tenni kell a hivatal és azon keresztül a gazdaság versenyképességéért is.

Kitért arra, hogy az online számlázás sokféle előnyt nyújt, először is, hogy valós időben megakadályozhassák az adócsalásokat, vagyis menet közben beavatkozhassanak, megelőzve, hogy a bűnözői körök kárt okozzanak az államnak. De a rendszer arra is módot ad, hogy azonosítsák azokat a szereplőket, akik a jövőben válhatnak adócsalóvá.

Felismerhetők ugyanis bizonyos jelek, amelyek arra utalnak, hogy az adott vállalkozás rövidesen lekanyarodhat a jogszerűség útjáról

– fejtette ki. Árulkodó lehet például a hirtelen megugró forgalom, ha az nem köszön vissza a bevallásokban, miként a kereskedelmi partnerek gazdálkodási indok nélküli, feltűnően gyakori cserélgetése is kétséget ébreszthet.

Leszögezte: a korrupciót nem tűrhetik el. Elmondta, hogy a határon dolgozó pénzügyőrök esetében már gondolkodnak egy olyan rendszeren, amely számottevően csökkentené a korrupció lehetőségét, elemzik például az úgynevezett rotációs rendszert, vagyis azt, hogy a pénzügyőrök csak meghatározott időt töltenének egy helyen.

Forrás: magyaridok.hu, infostart.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem