Főoldal » Új mini bölcsődék valósulhatnak meg
Belföldi hírek

Új mini bölcsődék valósulhatnak meg

Először idén nyílt lehetőség mini bölcsődei férőhelyek kialakításának támogatására: 69 önkormányzat részesül összesen 656 millió forintos költségvetési forrásban. A kormány célja, hogy ezzel is ösztönözze a gyermekvállalást és egyben elősegítse a kisgyermekes anyukák munkavállalását.

Berczik Ábel tájékoztatása szerint az idei költségvetésben külön forrás állt rendelkezésre a már meglévő bölcsődei ellátórendszer mellett a kisebb településeken mini bölcsődei hálózat létrehozása. A támogatásra azok a tízezernél kevesebb lakosú települések pályázhattak, amelyeken nem működik sem bölcsőde, sem mini bölcsőde, és a három évesnél fiatalabb gyerekek száma meghaladja a negyvenet.

A nemzetgazdasági miniszter döntése értelmében 69 helyszínen egy, illetve kétcsoportos (maximum 7, illetve 14 gyermeket ellátó) új mini bölcsődék valósulhatnak meg. A fejlesztéssorozat jövőre is folytatódik, 2018-ban az idei keretösszeg duplájára, összesen 1,5 milliárd forintra lehet majd pályázni – tette hozzá a helyettes államtitkár.

A kisgyermekes anyukák foglalkoztatásának elősegítésére több éves bölcsődefejlesztési program is indul, amelyhez 2018-ban további 3,5 milliárd forinttal járul majd hozzá az állam – közölte.

Berczik Ábel kitért arra: a családpolitikai intézkedések között kiemelt figyelem jut a gyermekvállalás ösztönzésére, valamint a gyermeknevelés és a munkavállalás összhangjának megteremtésére, ezért különösen fontos azon kisgyermekes anyukák támogatása, akik minél előbb szeretnének visszatérni a munka világába.

A kedvezményezett önkormányzatok listája itt érhető el.

Forrás: orientpress.hu

Kép: pixabay

 

Hasonló hírek

Megszavazták az LMP-ben Puzsér főpolgármester-jelölti támogatását

Géza

Kósa: a nok a Fidesz otthonteremtési programjának harmadik pillére

Edit

Nincsenek jó véleménnyel Simicska Lajosról

Edit
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------