7.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföld„Új falak emelkednek Németországban”

„Új falak emelkednek Németországban”

Az újraegyesítés után 27 évvel új falak emelkednek Németországban, ezt mutatja a szeptemberben tartott szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás eredménye – hangsúlyozta Frank-Walter Steinmeier államfő a német egység napja alkalmából Mainzban elmondott ünnepi beszédében.

Kiemelte, hogy falak emelkednek város és vidék, szegény és gazdag, fiatal és idős, továbbá az internet és az interneten kívüli világ között. Falak emelkednek „elidegenedésből, csalódottságból vagy dühből, amely egyesekbe annyira beivódott, hogy nem hatolnak át rajta érvek”. E falak mögött „bizalmatlanságot keltenek a demokrácia és annak képviselői, az úgynevezett establishment ellen, amelybe mindenki beletartozik, kivéve az establishmenttel szemben fellépő önjelölt harcosok” – mondta a német államfő.

Nem mindenki a „demokrácia ellensége”, aki elfordul a demokráciától, de „mind-mind hiányoznak a demokráciának”. Ezért az új Bundestag képviselői „nagy szolgálatot tehetnek a demokráciának, megmutathatják, hogy a demokratáknak jobb megoldásaik vannak, mint azoknak, akik szidalmazzák a demokráciát”, és bebizonyíthatják, hogy a düh nem helyettesíti a közös ügyek iránti felelősség vállalását – tette hozzá. Frank-Walter Steinmeier hangsúlyozta: az a meggyőződése, hogy a képviselőknek sikerül majd megmutatniuk, hogy „érvekkel messzebbre jutunk, mint a felháborodás lózungjaival”.

Felháborodás helyett érvekre van szükség a menekülés és migráció ügyében is. A „véleménytáborok” semmilyen ügyben nem állnak „annyira megbékíthetetlenül” szemben egymással, mint ebben a kérdésben. Ezt mutatja, hogy míg az egyik tábor az emberiesség parancsolatának, „humanitárius imperatívusznak” tartja a menekültek befogadását, a másik tábor „a nemzet elárulásáról” beszél. Azonban amíg ez a téma „a két pólus erkölcsi küzdelmének csatatere marad, nem tudjuk ellátni feladatunkat, jelesül azt, hogy hozzuk egyensúlyba a világ valóságát hazánk lehetőségeivel” – mondta a német államfő.

Kiemelte: „vissza kell szerezni” azt a képességet, hogy meg tudják különböztetni egymástól a politikai okokból és a szegénység elől menekülő embereket, és „őszintén”  szembe kell nézni a helyzettel. Először is be kell látni, hogy ugyan mindkét menekülési ok mögött emberi sorsok vannak, de nem kapcsolódik hozzájuk egyformán korlátlan jogosultság a befogadásra. Másodszor pedig meg kell vizsgálni azt a kérdést, hogy „mennyi bevándorlást akarunk”, illetve mennyi bevándorlásra van „talán szüksége” Németországnak.

A nemzeti ünnep központi rendezvényén, a Rheingoldhalle nevű mainzi kongresszusi központban több mint 1300 meghívott vendég, köztük az ország vezető politikusai előtt elmondott beszédében Frank-Walter Steinmeier hozzátette, hogy ki kell dolgozni a legális bevándorlás módozatait is, amelyek „saját mércéinknek megfelelően irányítják és ellenőrzik a migrációt”. Mint mondta, a megosztottságot csak az őszinte szembenézéssel lehet megszüntetni. „Biztos vagyok benne, hogy ha a politika vállalja ezt a feladatot, van esély arra, hogy lebontsuk a megbékíthetetlenség hazánkban emelkedő falait” – hangsúlyozta a német államfő.

A törvényhozás tartományokat képviselő háza, a Bundesrat soros elnöki tisztségét betöltő Rajna-vidék-Pflaz fővárosában több mint félmillióan vesznek részt az egység napjára szervezett népünnepélyen. A biztonságra négyezernél is több rendőr ügyel. A Német Demokratikus Köztársaság (NDK) huszonhét éve, 1990. október 3-án szűnt meg. A keletnémet területek csatlakoztak a Német Szövetségi Köztársasághoz (NSZK), és ezzel csaknem fél évszázados megosztottság után helyreállt a német egység.

Forrás: hirado.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem