13.2 C
Budapest
2024. április. 16. kedd
HomeFőhírekGazdaságÚj börtönök épülnek két éven belül

Új börtönök épülnek két éven belül

Eredményesen lezárult a Büntetés-végre­hajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) által nyolc új börtön építésére kiírt meg­ismételt közbeszerzés, akár már 2019-ben beköltözhetnek az első rabok az új intézetekbe – írta a Magyar Nemzet.

A lappal a BVOP azt közölte, hogy a beérkezett pályá­zati anyagok elbírálás alatt állnak, egyben megkezdődtek a tárgyalások az érintett felekkel. Az új börtönök Békésen, Csengeren, Hevesen, Kemecsén, Komádiban, Komlón, Kunmadarason és Ózdon épül­nek majd.

Az első közbeszerzés azért volt eredménytelen, mert túl drága – egyenként 3,9 mil­liárd forintot meghaladó – ajánlatok ér­keztek. Ha a mostani pályázókkal sikeresek a tárgyalá­sok, akkor az első kapavágásokat már az idén megtehetik, az új börtönökbe pe­dig 2019-ben érkezhetnek az első rabok.

A lap cikke szerint ezt már nagyon várják az érintett települések, amelyeken a beruházások munkahelyeket teremtenek, és amelyek közül több anyagi terheket is vállalt az építkezések előkészítése érdekében.

Forrás: hirado.hu

Képek: BvOP

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work