Hirmagazin.eu
Főoldal » Úgy be volt állva Juncker, hogy felemás cipőben ment tárgyalni
Külföld

Úgy be volt állva Juncker, hogy felemás cipőben ment tárgyalni

Úgy tűnik, hogy az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker már olyan súlyos függőségi problémákkal küzd, hogy nem képes felöltözni sem!

Döbbenetes felvételek kerültek elő Junckerről, melyekből nagyon úgy tűnik, hogy annyira részeg, hogy már nemcsak a járással adódik gondja, hanem mintha felemás cipőt is hordana. Ugyanis az első néhány másodperc alatt lejátszódó képsorok tanúsága szerint az egyik lábán fekete, a másikon pedig barna cipő van. Mindez pedig egy hivatalos tárgyalás közepette.

Sajnos ehhez a cikkhez tartozó képet időközben eltávolították a Twitterről, maradnak tehát a korábbi képek!

Érdemes megjegyezni, nem ez az első eset, amikor Juncker olyannyira be volt állva, hogy menni alig tudott. Korábban megírtuk, júliusban épp a brit sajtó csámcsogott azon, hogy Juncker a NATO-csúcson majdnem összecsuklott, annyit ihatott.

Az akkori kifogása éppen az isiász okozta fájdalom volt, ám a felemás cipők viseletét nehezen magyarázná az ülőidegének begyulladása.

Forrás: 888.hu

Hasonló hírek

Felkavaró videó jött, két gép ütközött össze a reptéren – VIDEÓ

Mazsi

Beutazhatott Amerikába az orosz külföldi hírszerzés szankciós listára tett vezetője

Géza

Menekültszállóról látták el droggal a kiskorúakat a migránsok

Mazsi
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------