6.1 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeSzabadidőMédia és szórakozásTurnéra indul az Omega a beatmisével

Turnéra indul az Omega a beatmisével

koborjanos

Az Omega együttes jelenlegi korszakát régi dalaik újraértelmezése, szimfonikus feldolgozásaik jellemzik. A trilógiát alkotó Szimfónia, Rapszódia és Oratórium látszólag a rockzenétől távoli műfajok, azonban a rockzenei elemeket megtartó új hangszerelés újabb zenei dimenziókba emeli az életművet.

2015 első felében is folytatódott az a sorozat, amelyben az Omega produkciók vidéki kisvárosokat és külföldi nagyvárosokat egyaránt bejárnak, Berlintől Pozsonyon át Moszkváig. A közelmúltban megjelent egy német rockfilm az Omegáról, amelyet az 50. Karlovy Vary Filmfesztiválon mutatnak be júliusban.

A beat-misék lényegében az Oratórium szabadtéri változatai, egyben visszatekintés az Omega együttes valamennyi korszakára. Elsőként a Budapest Parkban szólal meg a beat-mise 2015. május 30-án, majd két héttel később a felcsúti Pancho Arénában, s végül a balatoni előadásokat követően Hercegszántón, Albert Flórián szülőfalujában, a hatalmas Mária szobor tövében kerül bemutatásra. Az előadás egyszerre lesz helyenként könnyed, ugyanakkor drámai erővel szólalnak meg a jól ismert, csendes balladák. Ezek a sokszor hallott dallamok erősítik fel a közönségben a hitet, azt a hitet, amely túlmutat felekezeten és valláson, érzelmeket (és nem indulatokat!) gerjesztve, megnyugtató állandóságot, időtlenséget jelent mindnyájunknak.

A 2016-os tervek gerincét egy nyugat-európai turné szolgáltatja. A régi sikerek néhány helyszínén egykori zenészbarátok lesznek a vendég fellépők, akik valamilyen formában jelenleg is aktívak. A tervek szerint a Scorpions, Puhdys, Blue Effect, Collegium Musicum, SBB, Bijelo Dugme zenészeivel együtt emlékezünk a közös koncertturnékra.

A jövő év kellemes meglepetésének ígérkezik egy új lemez, amelynek egyik száma ideiglenes változatban már elkészült, a nemrég elhunyt hangmérnök, Küronya Mikós előtt tiszteleg, megőrizve az ő basszusgitár játékát. A régi dalszövegek jelképei és szimbólumai különleges helyszínekért kiáltanak, így lesz ez a jövőben is, itthon és külföldön egyaránt. Az Omega együttes életművének kellő bölcsességgel való megítélésére a jelen túlpolitizált atmoszférája nem igazán alkalmas, de bizonyos, hogy az Omega zenéjének szeretete felül fog emelkedni mindenen.

Az Omega produkciók rendszeres közreműködői: Kóbor János – ének és vokálok, Benkő László – billentyűs hangszerek, Molnár György – gitárok, Debreczeni Ferenc – dob és ütőhangszerek, Laux József – dob és ütőhangszerek, Szekeres Tamás – gitárok, Szöllössy Kati – basszusgitár, Gömöry Zsolt – billentyűs hangszerek és Földi Albert – billentyűs hangszerek. Alkalmanként fellép Somló Tamás, Kovacsics András, Varsányi István és Wittek Mária.

Forrás: Noinetcafe

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem