7.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeItthonKirándulás, utazás itthonTúráztunk Galyatetőn - csodás dolgokat láttunk

Túráztunk Galyatetőn – csodás dolgokat láttunk

Megmutatjuk milyen lett a felújított Péter-hegyese kilátó és a Turistacentrum, ahol igazán minden adott a remek túrázáshoz, pihenéshez.

Hazánk második legmagasabb településrészén, Galyatetőn közel 2 év helyreállítás után szeptember 19-én átadták a felújított Péter-hegyese kilátót és a Turistacentrumot.

Csapatunk bejárta a csodás helyet, elmesélik, hogy mit tapasztaltak.

erdő

Galyatető hazánk második legmagasabb pontja a maga 965 méteres magasságával. Fontos hely mind a Mátra, mind Magyarország természetjárói szempontjából. Már 1920–as években turistaház állt itt, a mai BKV üdülő helyén. Ezt követően beindult az élet a közigazgatásilag Mátraszentimréhez tartozó településrészen. 1939-ben megépült a Nagyszálló, mai nevén a Hunguest Grandhotel Galya****, majd a Péter-hegyese kilátó a 960 m magas Péter-hegyese csúcson, a Kodály Zoltán templom és munkásszálló is, kizárólag a szállodában dolgozók, illetve az ott megszállók részére. Természetesen számtalan panzió, olcsó (bakancsos) szállás, turistaház, étterem és vendégház is épült későbbiekben Galyatetőn, amely a turisták igényeit szolgálta ki. Ezek közül még ma is sok áll és üzemel.

Galyatető tagja az országos Kéktúrának (OKT) és ezzel az Országos Kék Körnek (OKK) is.
Országos Kékkör

Magyarország leghosszabb, legnagyobb múltú és legnépszerűbb túraútvonala. 42 szakasza összesen 2550 km hosszú, egységes kék sáv jelzéssel ellátott, egyesíti a három Kéktúrát: az Észak-Magyarországon végighaladó Országos Kéktúrát, a Rockenbauer Pál tiszteletére elnevezett Dél-Dunántúli Kéktúrát és a kerékpárral is teljesíthető Alföldi Kéktúrát. A Magyar Természetjáró szövetség emblematikus jelvényszerző túramozgalmában évtizedek alatt sok ezren vettek részt, az egyes Kéktúrák teljesítőinek száma eddig több mint 7100, az utóbbi két évben 8700-an indultak el a kék úton új igazolófüzettel.

Az utóbbi 3 évben komoly fejlesztéseket hajtottak végre az OKK útvonalán. Közel 3 milliárd forintos Európai Uniós támogatással újult meg az Országos Kékkör. Nyomvonalának és attrakciójának fejlesztése segíti a túrázókat, kirándulókat.

A benövésektől megtisztították a nyomvonalat. Jelzésfestéssel látták el és megtisztították a szeméttől végig a 2550 km-en. Összesen 10.000 indító, útirányjelző és információs táblát helyeztek ki. 210 helyszínen 21 konzorciumi partner bevonásával létesült vagy megújult 8 kilátó, 10 turistaház, 109 pihenőhely, 69 esőbeálló, 11 híd és 23 forrást láttak el medervédelemmel.
Forrás: szeretlekmagyaroroszag;

Kép: https://pixabay.com

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work