13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBelföldi hírekTüntetés a Hősök terén, lecsaptak rendőreink a rendbontókra, akik Orbán Viktort is...

Tüntetés a Hősök terén, lecsaptak rendőreink a rendbontókra, akik Orbán Viktort is szidták – fotók

Vasárnap elkezdődött a tüntetés a vendéglátósokért a Hősök terén a szervezők, szónokok részben jogos, részben megdöbbentő beszédeit kétszázan hallgatják. A rendőrök a tér környékén gyülekeznek, egyre többen vannak az egyenruhások.

Bevonultak a rendőrök a térre / Fotó: Balázs Barnabás

Bevonultak rendőreink a térre / Fotó: Balázs Barnabás

A tömegben lévők általában maszkot viselnek, néhányan viszont nem. A rendőrök körülbelül fél órával a meglehetősen éles hangú beszédek kezdetét követően beavatkoztak a téren. A demonstráció eredetileg a vendéglátósok helyzete miatt szerveződött, de a beszédek alapján egy kormányellenes tüntetés lett belőle, melyen egyben a járványügyi intézkedések ellen is tiltakoztak a résztvevők.

Kompromisszumot, kompromisszumot – skandálták a tüntetők az egyik szónok felszólítására. Azt szeretnék elérni, hogy a vendéglátóhelyek és edzőtermek ne legyenek zárva, hanem valamiféle kompromisszum alapján kinyithassanak. Például szerintük az jó megoldás lenne – bár erről vélhetően a járványügyi szakembereknek más lenne a véleménye – ha délelőtt egyféle korcsoport, délután egy másik féle korcsoport tagjai járhatnának ezekre a helyekre. Délelőtt az idősek, délután a fiatalok.

Az egyik szónok azt mondta:

– Az emberélet nem mérhető pénzben, valóban, ez szép gondolat, de a valóság ennél sokkal árnyaltabb. Erőforrásaink végesek azok elosztását alaposan meg kell gondolni. Vajon megéri a befektetett pénz, és energia, hogy a 80 éves beteg élhessen még pár évet amiatt fiatalok, életútjuk közepén járó emberek halnak meg, mert az ő betegségükre most nem jut? – tette fel az enyhén szólva is megosztó kérdést a szónok.

– Miért tiltják az egészséges, erejük teljében lévő embereknek, hogy a munkájukat végezzék, ha vállalják a megbetegedés kockázatát, hogy ne váljanak földönfutóvá. Az időseket tisztelni és védeni kell mert valóban veszélyben vannak – folytatta.

Ezután feltette a kérdést, hogy: – Mitől féltek magyarok, akik most nem vagytok itt, 50ezer forint plusz pénzbírságtól? Az időjárástól? Aki mindent eltűr, azért mindent meg is lehet tenni – mondta a szónok, rámutatva a mai tiltakozástól távol maradók és az ’56-os forradalomban résztvevők közti különbségekre, egy elég fura és távoli párhuzamot vonva a két eset között.

Mindenki ezt olvassa most

Volt olyan szónok is, aki a járványügyi intézkedéseket jogkorlátozásnak nevezte és olyan is, aki üvöltve arra szólított fel, hogy tegyenek még többet annál, mint, hogy itt gyülekeznek. Elhangzottak a vendéglátósok bértámogatásával kapcsolatos követelések is.

Az egyik szervező egy libertárius (életmódjában konzervatív, az állami beavatkozás visszaszorítását előtérbe helyező) mikropárt volt, de a tömegben Mi Hazánk-os zászlók is vannak.

Ezek után érkeztek a környéken gyülekező rendőrök a térre és elkezdték az igazoltatást. A szónokok azzal védekeztek, hogy ők nem tudnak semmilyen gyülekezésről.

Az a gyűlés, ami nem gyűlés

A rendőrség még pénteken, a honlapján azt közölte, hogy egy magánszemély gyűlést jelentett be vasárnap 12 órától a Hősök terére, de később a gyűlést lemondta. A „Tüntetés az életért és a szabadságért január 31. Tömeges Üzletnyitás február 1.” címmel meghirdetett Facebook-esemény szervezői erről azt írták: úgy fogalmazták át az eseményt, hogy az ne minősüljön gyűlésnek. Az eseményen „a szabad véleménynyilvánítás jogával élők elképzelhetően nem fognak egyetérteni azzal, hogy a kormány nem engedélyezi a vállalkozók szabad nyitvatartását, és nem tesz lépéseket a felelőtlen politika miatt csőd szélére került honfitársaink megsegítésére” – írták.

A rendőrség még pénteken felhívta a figyelmet arra, hogy a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló kormányrendelet értelmében „rendezvényt, valamint gyűlést szervezni, tartani, annak helyszínén tartózkodni tilos”.

Meg volt ilyen is:

„Mondja meg az Orbánnak, hogy sz.pja ki a f.szom, menjen a p.csába az Orbán Viktor” – mondta az intézkedő rendőrnek az egyik résztvevő. Ettől eltekintve az igazoltatás békésen zajlott. Az emberek viszont ennek ellenére nem igazán akarnak elmenni a térről.

Kedveld és ajánld a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Az igazoltatások után az egyik szervező azt mondta, a cél, hogy kinyissanak a vendéglátóhelyek, ahogy Lengyelországban is tették. Ez nem tüntetés volt, csak “hangpróba”. A szervezők szerint felelőtlen volt a korlátozásokkal a kormány, és az ellenzék is, amely a kormányt ebbe az irányba tolta. Azt állították, holnap 200 üzlet fog kinyitni “állásinterjú” céljából, bizonyítani az ellenkezőjét nehéz lesz. – A rendőrök jófejek voltak, de lehet eljárás fog indulni ellenünk. Én őket nem fikáznám, ne lássunk ellenséget a rendőrségben, ők velünk vannak – tette hozzá.

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work