10.4 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóTúlvilági hókuszpókusszal csalt ki több milliót idős emberektől a mágus

Túlvilági hókuszpókusszal csalt ki több milliót idős emberektől a mágus

A putnoki férfi szellemet idézett, kézrátétellel gyógyított, mágusnak hirdette magát az interneten. A vádhatóság szerint persze nincs csodatévő ereje, ráadásul a természetfeletti kezelések közben más trükkökkel is becsapta áldozatait. Több idős embertől is arany ékszereket csalt ki milliós nagyságrendben. A Kékfény riportja.

Fiatalságot, egészséget és sok pénzt – ennyit szeretett volna egy 80 éves asszony, aki áldozatául esett a kazincbarcikai csalónak. S. Szilveszter rokonságra hivatkozva vette fel vele a kapcsolatot, majd közölte, hogy látnok és gyógyító egy személyben. A pacemakerrel élő nő azt érezte, hogy az égiek küldték hozzá a férfit.

Az első találkozás alkalmával a vádlott a sértett csuklóját megfogta, „energiát adott át”, melyért tízezer forintot kért.

Azt állította, beszélni tud a halottakkal

A vádirat szerint az önjelölt vajákos nem sokáig hezitált: legközelebb már kölcsönkért koros kuncsaftjától. Később újra és újra, ám esze ágában sem volt visszafizetni. Majd azzal állt elő a nem sokkal korábban megözvegyült nőnek, hogy kapcsolatba tud lépni a halottakkal.

Arra kérte a sértettet, hogy mutassa meg neki az arany ékszereit. Majd ezt követően elkérte tőle azokat azzal az indokkal, hogy elhunyt férjének az a kérése, hogy az ékszereket el kell ásni a sírjába. Az asszony mindenáron hinni akart, és háromszázezer forintnyi aranyat adott a csalónak. Az idős nő végül beismerte családtagjainak, hogy átverték, és feljelentést tett a rendőrségen.

Csakhogy mire az idős asszony felébredt a kábulatból, addigra kézről kézre járt S. Szilveszter telefonszáma a hasonló korú barátnői és szomszédjai között. Ők is elhalmozták a csalót arannyal, cserébe azért, hogy elhunyt szeretteik szelleme megnyugodjon és vigyázzon rájuk.

Könnyen bedőlünk a jósoknak

A férfi egész márkát épített az interneten, mint „Szilveszter maguss”, így a betűvel és két s-sel írva. A pocsék helyesírású vádlott népes rajongótáborra tett szert az interneten, áldják és segítségét kérik hívei.

Akit megijeszt, hogy nem tudja, mit hoz a jövő, könnyen bedől a jósoknak – magyarázta egy korábbi eset kapcsán a Kékfénynek Komóczi Mihály igazságügyi pszichológus szakértő. Mint mondta, mindenkinek van egy sérülékeny pontja, amivel be lehet csapni. Az egyik jellegzetes terület például a halottlátás – mondta a szakértő.

Egy legendás halottlátó unokája?

A Borsod megyei Putnokon élő férfi egy legendás, helyi halottlátó asszony unokájának mondta magát. Vécsei Jolán már nem él, de 1977-ben dokumentumfilm készült róla. A házához tömegek zarándokoltak, még külföldről is, hogy még egyszer beszélhessenek a nő segítségével elveszett szerettükkel. A nő annyira megőrjítette az embereket, hogy képtelenebbnél képtelenebb legendák terjedtek róla. Az egyik szerint az amerikai elnök özvegye, Jackie Kennedy a putnoki asszonyt kérte fel, hogy derítse ki, ki volt a férje gyilkosa.

Nem tiltja törvény a természetfeletti szolgáltatásokat

A törvény azóta sem tiltja az ilyen jellegű tevékenységeket, vagyis bárki bármit ígérhet, és pénzt is kérhet érte. Mindenki olyan illúziót vásárol, amilyet akar, játszani lehet, amíg a babonás ügyfélnek nincs baja belőle.

Hitbéli kérdésekben nincs igazságszolgáltatás, a jog nem segít. Azért nem lehet feljelentést tenni, ha nem jött be a jóslás vagy a szerelmi kötés. Ám ha a mágus megfélemlíti ügyfelét, az már bűncselekmény.

Több év börtönbüntetést kapott

A 39 éves putnoki jóst a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személyek sérelmére elkövetett csalással vádolták meg a hivatalos ítélethirdetés szerint.

A tárgyaláson az ügyész elmondta: amennyiben a vádlott az előkészítő ülésen beismeri a terhére rótt bűncselekményt, és lemond a tárgyalásra való jogáról, 3 év 9 hónap fegyházbüntetés, és négy év közügyektől eltiltás kiszabására tesz indítványt.

  1. Szilveszter mindent beismert, kivéve, hogy gyógyított volna. Talán azóta már kiokosodott, hogy a kuruzslásért komoly büntetés jár. Közölte, hogy megbánta és sajnálja, amit tett, bár ez nem csengett túl hitelesen a többszörös visszaeső vádlott szájából. A férfit egyébként már körözte a rendőrség, miután nem vonult be a megadott időben a börtönbe egy másik bűncselekménye miatt

dunatelevizio

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem