6.6 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeTudástárCsillagászat, űrkutatásTudósok állítják: idegen űrhajó léphetett a Naprendszerbe! Oszd meg!

Tudósok állítják: idegen űrhajó léphetett a Naprendszerbe! Oszd meg!

Tavaly érkezett a Naprendszerbe az Oumuamua névre keresztelt objektum.

Nagy szenzációnak számított az objektum megjelenése, és hosszas viták folytak, hogy aszteroida-e, vagy inkább üstökös. Egy harmadik teória szerint egyik sem, hanem egy idegen civilizáció űrhajóra, vagy annak roncsa lehet. Bár ezt cáfolták, két kutató, Harvard Smithsonian Center for Astrophysics munkatársai még mindig kitart az elmélet mellett.

Shmuel Bialy és Avi Loeb szerint az Oumuamua furcsán kezdett viselkedni, ahogy elhagyta a Napot, mivel úgy tűnt, hogy felgyorsított az objektum. Szakértők szerint a jelenség annak köszönhető, hogy az égitesten lévő anyagot a napsugárzás felhevítette, és mikor elpárolgott, egyfajta hajtóműként funkcionálva lökést adott az üstökösnek.

Bialy és Loeb szerint ebben az esetben a hosszúkás objektumnak forgómozgást kellet volna végrehajtania, ez pedig nem történt meg. Azt gyanítják, hogy napvitorlás űrhajóként működhetett, és a meghajtás a napsugárzás nyomásával magyarázható.

„Ha valóban a fénynyomás volt a gyorsító erő, az Oumuamua egy korábban nem ismert keskeny csillagközi matéria, amely vagy természetes körülmények között jött létre vagy egy idegen faj kezeinek munkája”- állítja a két kutató közleményében.

Amennyiben tényleg űrhajóról lehet szó, kérdés, hogy szándékosan érkezett-e felénk, az sem kizárható, hogy csak egy roncs, mely 16000 fényévre található csillagrendszerből sodródott ide. Mivel az égitest már messze jár, így pontos eredetét valószínűleg örök homály fedi majd -írja az IFL Science.

Forrás: Blikk

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem