Te is visszautasítod a bókokat? És lehet, hogy nem is tudsz róla? Vagy nem vagy képes egy kritikát megfogalmazni anélkül, hogy az ne üssön vissza rád, s a végén ne te érezd a legrosszabbul magad? Netán állandóan gyötröd magad, s a kisebb hibák után is remegsz a megalázottság érzésétől?

Minden nap látszólag jelentéktelen beszélgetések sokaságában veszünk részt anélkül, hogy akár csak egy pillanatig is elgondolkodnánk rajtuk vagy tudatosítanánk magunkban eredményüket, pedig ezek a társas interakciók nagyon is fontos részét képezik szociális életünknek.

Némelyek jelentős feszültséget keltenek (pl. fizetésemelést kérni a főnöktől), mások viszont annyira ritualizáltak, hogy szinte automatikusan zajlanak (pl. a szomszéddal beszélgetni az időjárásról).

A tudatosság hiánya azonban, ami gyakran kíséri ezeket a mindennapi helyzeteket, jócskán kihathat az életminőségünkre. S ha rosszul kezeljük ezeket, sok stresszt hozhatnak az életünkbe. Most sorra vesszük a tipikus feszültségforrásokat és azt, hogyan orvosolhatjuk a mindennapi problémákat és hogyan felelhetünk meg a hétköznapi társas kihívásoknak.

Hogyan kaphatsz őszinte választ

Ha használt autót vásárolunk, új lakásba költözünk vagy orvost választunk, az olyan helyzet, amikor a legkevésbé mellébeszélésre van szükségünk. Ám ha általános kérdéseket teszünk fel, kevés értékes információhoz juthatunk, sőt, akár megtévesztő válaszokat is kaphatunk. A legjobb ilyenkor, ha olyan próbakérdéseket teszünk fel, amelyekben feltételezzük, hogy valami problémás lehet.

Ha például valami használt elektronikai kütyüt veszünk, az általános kérdés az, hogy: mit tud? A problémaelhárító kérdés pedig: Nem volt vele semmi gond, ugye? Az esetleges problémákat feltáró kérdés viszont ez: Milyen problémák voltak vele eddig? Ezzel lehet ugyanis a legnagyobb eséllyel felderíteni a hibákat és a legőszintébb válaszokat előcsalogatni.

Ezért, ha autót veszel, kérdezd ezt: Milyen mechanikai problémái vannak az autónak? Ha munkát ajánlanak: Melyek a legnehezebb részei a munkakörnek? Az orvosnál: Mi az esélye a kiújulásnak és hány pácienst kezelt eddig eredményesen ezzel a betegséggel?

Vagyis olyan kérdéseket tegyél fel, amelyek azt valószínűsítik, hogy problémák és nehézségek merülhetnek fel, és te tudni szeretnél róluk. S ne félj attól, hogy udvariatlannak fognak tartani. Hiszen nagyon fontos, hogy megtudd, milyen problémákkal kell szembenézned, és ez önmagában még nem bánthat senkit, sőt.

Hogyan csomagold be a kritikát

Senki sem szereti, ha azt mondják neki, valamit rosszul csinál, pláne, ha valamely rossz vagy előnytelen tulajdonságára hívják fel a figyelmet, de a legtöbbször még az építő kritika is kivált némi védekezést. Ezért lehet hatékony az a módszer, amelynek alapelve: hagyd az acsarkodást, a panaszkodást és kezdj el rögtön magyarázni. Vagyis, ha például főzés közben érzed szükségét a kritizálásnak, ne azt mondd, hogy így ki fogja szárítani az ételt, hanem magyarázd el neki, hogy ha így és így készíti, akkor sokkal puhább lesz a hús

Szülőként is nagyon fontos ez a hozzáállás, mert sokkal célravezetőbb lehet, ha azt fogalmazzuk meg, mit várunk a gyerekektől, és mit tegyenek ahelyett, hogy folyton ostoroznánk őket azért, amit tettek  vagy nem tettek, s azt fejtegetnénk hosszasan, mit csináltak rosszul. Így például a „már megint óriási rendetlenséget csináltál! Senki nem jöhet fel hozzád addig, amíg össze nem pakolsz!” helyett mondd ezt: „nagyon örülnék, ha rendet raknál a szobádban a hétvégéig, így nyugodtan tudtok majd játszani, amikor a barátaid feljönnek”.

A kritika egyébként is az egyik legérzékenyebb eleme a szülő-gyerek kapcsolatnak, ezért mindig nagyon kell figyelni rá, hogy úgy kritizálj, hogy az közben véletlenül se legyen megalázó vagy lealacsonyító.

Több vizsgálat is kimutatta, hogy a kritizálás nagyon romboló hatású a párkapcsolatokban és káros a kritizált fél mentális egészségére nézve is. A kutatók azt találták, hogy a párkapcsolatban élő depressziós betegek visszaesésének, illetve állapotuk rosszabbodásának elsődleges előjelzője a következő kérdésre adott válasz: Mennyire kritikus önnel a partnere? Azok a páciensek, akiken újra elhatalmasodott a depresszió, jelentősen kritikusabbnak írták le a párjukat, mint akiknek javult az állapotuk.

Mivel társas lények vagyunk, a dolgoknak, amiket kimondunk, hatalmuk van. S annak is, ahogyan mondjuk. Tévedés azt gondolni, hogy azáltal, hogy végiggondoljuk, hogyan csomagoljuk be a kritikai észrevételeinket, kevésbé volnánk őszinték. Sőt: azzal, hogy megválogatjuk a szavainkat, valójában ugyanazt fejezzük ki, mint amit durván a másik képébe vágva tennénk. Csakhogy: ha ügyelünk a megfogalmazásra, azt jelezzük, hogy tiszteljük, megbecsüljük és óvjuk beszélgetőpartnerünket és a vele való értékes kapcsolatunkat.

Hogyan kérj bocsánatot

„Sajnálom, az én hibám volt. Nem fog többé megtörténni, kérlek, bocsáss meg nekem”. Ha az ilyen s hasonló mondatok könnyen jönnek neked, nagyon szerencsés vagy. A legtöbb embernek nagy nehézséget okoz a bocsánatkérés, és alig bírja kikényszeríteni magából, hogy: „bocs”, s miután megtette, csodálkozik, hogy ezen óriási erőfeszítésének miért nem az a következménye, hogy minden el van felejtve…

A bocsánatkérés a legtöbbször azért megy nehezen, mert teljesen jogosnak érezzük saját támadó viselkedésünket, vagy pedig azért, mert nagyon megalázónak érezzük beismerni, hogy nem volt az.

Pedig valójában nem is nagyon számít, hogy ilyenkor milyen szavakat használunk, sokkal fontosabb maga a bocsánatkérés aktusa. Ha azonban jól akarjuk csinálni, nem árt tudni, hogy a bocsánatkérésnek öt fő eleme és funkciója van.

1. A sajnálkozás kifejezése („sajnálom, bocsáss meg, ne haragudj…”) 2. Az okok megkeresése és/vagy elmagyarázása („elfelejtettem, hogy megígértem neked…”) 

3. Annak kifejezése, hogy a bocsánatkérő felelősséget vállal a sértésért/támadásért („amit én tettem, az rossz volt”) 4. Ígéret a jövőre vonatkozóan („még csak semmi hasonló sem történhet többé”) és 5. A helyreállítás felajánlása („Mit tehetek, hogy kárpótoljalak ezért?”)

Ha felajánljuk a bocsánatkérésünket, az sokkal jobb a konfliktus megoldásában, mint ha nem ajánljuk fel, s mindegy egyes elem egy-egy lépcsőfokot jelent fölfelé a kapcsolat építésének – helyreállításának irányába. S bár minden bocsánatkérés megnöveli a hibáztatás eshetőségét – végtére is, miután beismertünk valamit, kevés kétség férhet a felelősségünkhöz –, ugyanakkor a szankciók és a felénk irányuló negatív ítéletek megjelenésének esélyét csökkenti. A legtöbbször a bocsánatkérés csökkenti az áldozat haragját is (persze ez a tett súlyosságától is függ). Az őszintétlen bocsánatkérés viszont a legrosszabb, károsabb, mint ha egyáltalán nem is mentegetőznénk.

A nők többször kérnek bocsánatot, mint a férfiak, de gyakrabban is várják el. Ez nem a túlzott férfi egó miatt van, ahogy azt mondani szokták, hanem mert a férfiak azon küszöbértéke magasabb, amely fölött támadó viselkedésként ítélnek meg valamit.

Hogyan fogadd jól a bókokat

Egy felmérés szerint majd minden ember úgy gondolja, hogy egy kedves „köszönöm” a bókokra adott megfelelő reakció. A valóságban azonban csak az emberek egyharmada képes ilyen simán és könnyedén fogadni a dicsérő szavakat.

A nehézséget a téma kutatói szerint az okozza, hogy minden bók kettős üzenetet hordoz magában: egyrészt egy verbális ajándékot (amelyet lehet elfogadni és visszautasítani), másrészt pedig egy tartalmat (amellyel lehet egyetérteni és ellentmondani), s a dilemmát az okozza, hogyan válaszoljunk egyszerre mindkettőre. Vagyis „egyetérteni a beszélővel és megköszönni az ajándékot, de úgy, hogy elkerüljem az önfényezést”.

Nincs különbség férfiak és nők között abban, milyen ügyesen fogadják a bókokat, ám nagyon is számít a nem kérdése a másik oldalon: ha a bókoló nőnemű, azt kevésbé könnyedén fogadják férfiak és nők is. „Csinos sál” – ha egy férfi mondja egy nőnek, sokkal valószínűbb a megfelelően könnyed és udvarias válasz: „Köszönöm, a nővérem kötötte”.

Ha azonban egy nő mondja ugyanezt, sokkal gyakoribb az olyan válasz, amely által a bókot fogadó nem akar túl büszkének tűnni, de ezzel megsérti a bókolót vagy éppen mégis túl büszkének tűnik. Mert például terel és jelentéktelenít: „Akciósan vettem és nem is volt már olyan színben, amilyet eredetileg kinéztem”. Vagy egyenesen becsmérel: „Ó, nagyon szúrós, utálom”. Vagy felajánlást tesz, amivel valójában önző szándékot tételez a bók mögött, és ezért sértő: „Tényleg tetszik? Szívesen kölcsönadom”. Vagy mégis dicséri magát: „Igen, jól kihozza a szemem kék színét”.

Mind helyett jobb, ha már megjegyzést akarunk fűzni a bók elfogadásához, ha így tesszük: „Köszönöm, nekem is a kedvencem”. De nem kell ezt túlragozni. Mert semmi nem múlhatja felül azt, ha elmosolyodsz, belenézel a bókoló szemébe, és egyszerűen ennyit mondasz: „köszönöm”.

Hogyan dicsérj jól

A kedves szavak nagyon jól motiválnak, ám csak abban az esetben, ha a megfelelő dolgokat dicséred… Mert ha elismerően megjegyzed, hogy valaki milyen keményen dolgozik, az remek ösztönző lehet, sokkal hatásosabb, mint ha azt mondanád, hogy zseniális.

Egy kutatás egyenesen arra az eredményre jutott, hogy azok a gyerekek, akiknek az intelligenciáját dicsérték, nem igyekeztek túlságosan a soron következő feladatok teljesítésében. Az okosnak címkézés ugyanis elülteti az eszméjét annak, hogy akkor ezért nem kell dolgozni, az eredmények majd maguktól jönnek, s ha nem jönnek, azt kétféleképp is lehet értelmezni – károsan. Egyrészt a gyerekek csalódnak, és azt gondolják, hogy többé már nem okosak. Másrészt félresöprik ezt, és kevésbé nehéz utakat választanak, amelyeken erőfeszítés nélkül haladhatnak, ezzel azonban csak áltatják magukat, s akadályozzák a valódi fejlődést.

Ezért nagyon fontos, hogy a gyermek erőfeszítését és teljesítményét dicsérjük, amely fölött ő kontrollt gyakorol, ahelyett, hogy valamilyen külső vagy belső tulajdonságát emelnénk ki, amelyen nem változtathat. Mert utóbbi esetben, ha ettől eltérő véleménnyel találkozik, az a tehetetlenség érzését hívja elő és önostorozásához vezethet.

Ideális esetben a dicséret arra irányul, hogy segítsünk a másik embernek, hogy pozitívan, de realisztikusan gondolkodjon a célról, amit szeretne elérni, s ezért a legjobb, ha a munkáját dicsérjük.

A dicséretnek specifikusnak és nyíltnak kell lennie, és persze őszintének. Munkahelyi környezetben is nagy hajtóereje lehet a dicséretnek. Egy japán vizsgálat kimutatta, hogy azok a dolgozók, akiket egy új feladatra tanítottak be, s a nap végén megdicsértek, jobban teljesítettek a következő napon.

Hogyan győzz meg másokat

Mindenkinek megvan a maga véleménye, így minek is győzködnél bárkit, az emberek nem változnak, és a vélemények sem – ám ha ez teljesen igaz volna, nem volna szükség eladókra, ügynökökre, sőt ügyvédekre és terapeutákra sem… Valójában sokszor kerülünk olyan helyzetbe a mindennapokban is, amikor szükségünk van rá, hogy meggyőzzünk egy másik embert.

Ha szeretnéd megváltoztatni valaki más hangulatát, véleményét vagy szándékát, akkor ne azt kérdezd magadtól, „hogyan nyerhetném meg ezt a vitát?”, hanem kérdezd azt: „hogyan nyerhetném meg harag nélkül?”

Mert kedvességgel és jó történetekkel lehet igazán jobb kedvre deríteni valakit, és csak úgy lehet egyezségre jutni, ha te magad is hajlandó vagy engedni. Ami azt jelenti, hogy legalább meglátod a hasonlóságokat és a közös értékeket, eszméket az ütköző nézőpontokban – csak így van esélyed, hogy a másik nézőpontját a sajátod irányába mozdítsd.

A közvetlen környezetnek, a csoportoknak, amelyeknek tagjai vagyunk szintén óriási meggyőző ereje van – nagyon igyekszünk a csoport kimondott és kimondatlan normáihoz is alkalmazkodni, ezért a másik ember meggyőzésében is fontos szerepet tulajdoníthatunk ennek a tényezőnek.

Fotók: dreamstime.com

Forrás: fittpercek.hu