7.2 C
Budapest
2024. április. 16. kedd
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóTucatnyi pénzügyőrt helyezett előzetesbe a bíróság

Tucatnyi pénzügyőrt helyezett előzetesbe a bíróság

Kedden összesen 33 embert vettek őrizetbe a röszkei határállomáson, valamennyiüket korrupcióval vádolják. Szerdán csak a csoport egyik fele állt bíróság elé, csütörtökön folytatják az eljárást – közölte az M1 Híradója.

Korrupt pénzügyőrök előzetesben. Kép: szon

Bilincsben, vezetőszáron hozták a vesztegetéssel gyanúsított pénzügyőröket szerdán a szegedi bíróságra. Sorban egymás után, összesen 16 embert. Órákon át tartott a tárgyalásuk, végül a többség előzetes letartóztatásba került. Rajtuk kívül még 15 vámost vádolnak korrupcióval, valamennyien a röszkei határátkelőhelyen dolgoztak. Főként beosztott állományban, de néhányan tisztként.

Kedden fogták el őket egy összehangolt razziában. Az M1 úgy tudja, hónapok óta figyelték őket. A hivatali vesztegetést a törvény szigorúan bünteti. A most lebukott vámosok akár nyolc évet is kaphatnak.

Szinte napra pontosan egy éve ugyancsak Röszkén nyolc pénzügyőrt fogtak el, akiknél több ezer eurót találtak.

A valaha volt legnagyobb vámosmaffiát pedig 2015-ben buktatták le Záhonynál, az ukrán-magyar határnál. Ötven főből állt. Fizetésük kétszeresét keresték meg naponta. A jól fizető csempészek vihettek mindent, cigit, szeszes italt, üzemanyagot, de még permetezőszert is. Módszerük egyszerű volt, a sofőr vagy az utasok az útlevélbe rakták a pénzt, amit a vámos az alsóneműjébe tett el. Volt olyan előállított, akinek a rajtaütéskor csaknem ezer euró volt a melltartójában.

A most korrupcióval vádolt pénzügyőrök tárgyalása pedig folytatódik. Csütörtökön további 15 gyanúsított előzetes letartóztatásáról döntenek majd.

Forrás: M1 Híradó

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work