11 C
Budapest
2024. április. 16. kedd
HomeKülföldKiemelt külföldi hírekTrumpnak „azonnal” tárgyalnia kell Phenjannal

Trumpnak „azonnal” tárgyalnia kell Phenjannal

Tulsi Gabbard hawaii képviselő szerint a szombati hamis rakétariadó után Donald Trump amerikai elnöknek „azonnal” tárgyalásokat kell kezdenie Phenjannal.

Észak-Korea, 2017. március 19. Az észak-koreai állami hírügynökség (KNCA) által közreadott képen Kim Dzsong Un első számú észak-koreai vezető (k) nagy teljesítményű rakétahajtóművel végzett földi kísérleteket kísér figyelemmel katonatisztek társaságában az észak-koreai műholdak fellövésére használt Szohe rakétakísérleti telepen 2017. március 19-én. (MTI/EPA/KNCA)

A demokrata párti képviselőnő az ABC televízió Ez a hét című politikai vitaműsorában fejtette ki álláspontját. Meggyőződése szerint éppen a hamis riadó emeli ki annak szükségességét, hogy az elnök rögtön és közvetlenül tárgyaljon Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel az ország atomfegyver-programjáról.

„Ezt már hosszú idő óta sürgetem. Hawaii népe most fizeti meg a magas árat a több évtizedes kudarcos vezetésért országunkban, a közvetlen tárgyalások kudarcáért, azért, hogy nem előzték meg, hogy ilyen helyzetbe kerüljünk” – fogalmazott a képviselő a televíziós interjúban.

Hawaiin szombaton, helyi idő szerint a reggeli órákban a szövetségi katasztrófa-elhárítási ügynökség ottani irodájából tévesen adtak ki riadót, amelyben arra figyelmeztették az Oahu szigetén lakókat, hogy ballisztikus rakéta közeledik a sziget felé, ezért mindenkinek azonnal fedezékbe kell vonulnia.

Kép: szepvilagunk

Pár perc múltán korrigálták a téves információt, de 38 percnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a korrekció elérjen a helyi televízió híreihez és a lakosság mobiltelefonjaira. David Ige kormányzó bocsánatot kért az emberi mulasztásból eredő téves rakétariadóért.

„El lehet képzelni a pánikot, a rémületet, a káoszt és zűrzavart, ami eluralkodott több mint egymillió emberen, amikor a mobiltelefonjaikon megjelent a riadó szövege, és azzal szembesültek, hogy csak perceik vannak” – idézte fel a riadó utáni pillanatokat Gabbard az ABC műsorvezetőjének. Majd „a vezetés hősi kudarcának” minősítette a történteket.

Gabbard, aki a képviselőház fegyveres erőkkel foglalkozó bizottságának, valamint a külügyi bizottságnak is tagja, egyúttal a ballisztikusrakéta-védelmi rendszer erősítésére szólított fel, éppen az észak-koreai fenyegetettség miatt. Hozzátette: a politikai döntéshozóknak „meg kell érteniük, miért mondja azt Kim Dzsong Un, hogy nem adja fel atomfegyver-programját”.

Congresswoman Tusli Gabbard. Office of Tulsi Gabbard photo.

Gabbard szerint az észak-koreai magatartás válasz az Egyesült Államok tengerentúli katonai beavatkozásaira. „Országunk rendszerváltozást előidéző háborúinak története arra késztetett országokat, így Észak-Koreát is, hogy nukleáris fegyvereket fejlesszenek ki és ragaszkodjanak is hozzájuk, mert ebben látják a rendszerváltozást elrettentő egyetlen lehetőségüket” – szögezte le Gabbard. Szerinte Donald Trump elnöknek is „fel kell ismernie ezt”. A politikus „döntő fontosságúnak” nevezte, hogy az Egyesült Államok „hagyjon fel az ilyen jellegű háborúkkal, és hitelt érdemlő garanciát adjon Észak-Koreának arra, hogy nem dönti meg Kim Dzsong Un rendszerét”.

Forrás: MTI

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem