18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldTrump: Washington szigorúan megtorolja, ha kiderül, hogy Szaúd-Arábia áll a gyilkosság mögött

Trump: Washington szigorúan megtorolja, ha kiderül, hogy Szaúd-Arábia áll a gyilkosság mögött

WASHINGTON: Az Egyesült Államok szigorúan megtorolná, ha kiderülne, hogy a szaúdi vezetés áll Dzsamál Hasogdzsi szaúdi újságíró eltűnése mögött, akinek a múlt héten veszett nyoma, miután bement Szaúd-Arábia törökországi konzulátusára – mondta Donald Trump amerikai elnök a CBS televíziónak adott interjújában, amelyből szombaton részleteket tettek közzé.

„Az ügy végére fogunk járni és szigorú büntetés lesz” – mondta Trump az interjúban, amelyet vasárnap mutatnak be teljes egészében.

Az amerikai elnök szerint elképzelhető, hogy Szaúd-Arábia a felelős Hasogdzsi eltűnéséért. „Nagy erőkkel folynak a vizsgálatok és elemzések. Ha ez bebizonyosodna, nagyon mérgesek lennénk. Egyelőre határozottan tagadják. Lehetséges, hogy ők voltak? Igen” – vélekedett az amerikai elnök.

Trump elmondta, hogy veje és tanácsadója, Jared Kushner a héten beszélt az eltűnt újságíró ügyéről Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökössel, aki mindenféle felelősséget tagadott.

„Tagadják. Tagadják minden elképzelhető módon. De azt hiszem, hogy a nem túl távoli jövőben meg fogjuk tudni a választ”

– mondta az amerikai elnök, de részletet nem közölt a Hasogdzsi ügyével kapcsolatban folytatott nyomozásról vagy az Egyesült Államok hagyományos közel-keleti szövetségese, Szaúd-Arábia vezetőivel folytatott beszélgetésekről.

A szaúdi királyságot élesen bíráló Hasogdzsinak azt követően veszett nyoma, hogy október 2-án bement hazájának isztambuli konzulátusára, hogy közelgő esküvőjéhez beszerezze a hivatalos dokumentumokat.

A The Washington Post című amerikai napilap – amelynek a szaúdi újságíró is munkatársa volt – csütörtökön internetes oldalán közölte, hogy a tudomására jutott hang- és videofelvételek szerint Hasogdzsit meggyilkolták a konzulátus épületében.

Rijád ezt tagadja, és azt állítja, hogy az újságíró távozott a konzulátusról.

Forrás: ujszo.com

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem