17.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBelföldi hírekTrump szerint Kim Dzsongun „nagyon jó egyéniség”

Trump szerint Kim Dzsongun „nagyon jó egyéniség”

Donald Trump amerikai elnök „erős”, „jópofa” és „okos” emberként” dicsérte kedden este a Fox televíziónak adott interjújában Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt.

Trump nagyon dicsérte Kimet. Kép: hvg

Az interjút a televízió egyik sztárja, Sean Hannity még Szingapúrban készítette, de kedden este került adásba.

Donald Trump „nagyszerű tárgyalónak” minősítette az észak-koreai vezetőt és azon meggyőződésének adott hangot, hogy az ő Kim Dzsongunnak címzett korábbi retorikája vezetett el ahhoz, hogy létrejöhetett a csúcstalálkozó.

„Nagyon jó egyéniség, mókás és nagyon, nagyon okos” – fogalmazott Trump Kimről. Hangsúlyozta azt is, hogy az észak-koreai vezető „stratégiai gondolkodású pasas”. Hozzátette: „nagyon jól kijöttünk egymással, már a csúcstalálkozó kezdetén”.

Amikor a riporter filmbejátszások felidézésével is emlékeztette az elnököt arra, hogy alig néhány hónappal ezelőtt még „rakétás kis embernek” titulálta Kim Dzsongunt, Trump azzal felelt: ezzel a szándékosan kemény stílussal kövezte ki az utat a csúcstalálkozóhoz. „Ebben tényleg hiszek” – szögezte le.

Az elnök az interjúban megismételte, hogy mindaddig, amíg „jóhiszemű tárgyalások folynak” Phenjannal, Washington felfüggeszti a Szöullal tartott közös hadgyakorlatokat. De azt is megismételte, hogy Észak-Koreának atomfegyvermentessé kell válnia, és mint fogalmazott, Kim Dzsongun ezt „teljes mértékben megértette, és nem is harcolt ellene”.

Trump megerősítette, hogy az amerikai kormány célja a Koreai-félsziget egészének teljes atomfegyver-mentesítése. Sean Hannity kérdésére válaszolva pedig azt is megerősítette, hogy Kim Dzsong Un „a megfelelő időben eljön a Fehér Házba”.

Forrás: MTI

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner