7.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldTrump különös találkozója

Trump különös találkozója

Donald Trump arra akarta felhívni a figyelmet, hogy a demokrata kormányzat által meghozott liberális jogszabályok nem engedik kitoloncolni a migránsokat Amerikából még akkor sem, ha köztörvényes bűnözők.

A találkozón azonban ígéretet tett az amerikai emberek védelmére és a illegális bevándorlás felszámolására.

Együttérzően fogott kezet az áldozatok hozzátartozóival Donald Trump amerikai elnök és Mike Pence alelnök. Az elérzékenyült nők és férfiak elhunyt szeretteik arcképeit hozták magukkal a találkozóra. A különböző korú, nemű és származású vendégek korábban nem ismerték egymást, ám a gyász összeköti őket. A találkozóval az illegális bevándorlók által elkövetett erőszakos bűncselekmények és gyilkosságok aggasztó súlyára akarták felhívni a figyelmet.

„Azért gyűltünk össze, hogy meghallgassuk az illegális bevándorlás áldozatainak történetét. A másik oldalét már jól ismerjük, de az ő történetüket sosem halljuk. Ezek azok az amerikai családok, akiket véglegesen elszakítottak szeretteiktől” – mondta az elnök, majd emlékeztette a hallgatóság közt ülő rendőröket: az erőtlen bűnügyi jogszabályok következtében a hatóságok több ezer, tartózkodási engedély nélküli bűnözőt voltak kénytelenek szabadlábra helyezni.

„A menedékvárosok politikája miatt 2017-ben több mint 8000 bűnöző bevándorlót eresztettek rá a civil lakosságra. Ezek igazi nehézfiúk, akik bár őrizetben voltak, gyenge törvényeink miatt szabadon kellett engedni őket” – magyarázta Donald Trump.

Ezután az elnök 14 vendége mesélte el szörnyű tapasztalatait: mi történt szeretteikkel, akiket illegális bevándorlók gyilkoltak meg.

„Én egy legális bevándorló vagyok, a szabályok szerint érkeztem ebbe az országba. Rengeteg pénzbe és időbe került, mire megkaptam az állampolgárságot, ma már büszke amerikai vagyok. Magammal hoztam a fiamat is, de nem a veszélyes sivatagi úton keresztül. Óvtam őt minden bajtól. 2012 nyarán azonban nem tudtam megóvni. Egy kétszeresen büntetett ittas vezető, egy kiutasított illegális bevándorló elütötte őt” – mesélte egyikük.

Körülbelül 11 millió illegális bevándorló él az Egyesült Államokban, köztük több ezer köztörvényes bűnöző. A Trump-adminisztráció 2017-ben hívta életre a Voice, vagyis a Bevándorló-Bűnözés Áldozatait Támogató Hivatalt, első ízben intézményesítve a bűnügyi kihívást az Egyesült Államokban.

Forrás: M1

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek