Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Tragédia: Magyarországra jött nyaralni, belefulladt a Lupa-tóba a kétgyermekes angol apuka

Budakalász – Egy kétgyermekes angol édesapa Magyarországra jött nyaralni egyik barátnőjével, ám alighogy elkezdődött a pihenésük, a férfi belefulladt a Lupa-tóba.

A 40 éves Martin Balson egy zenei fesztivál miatt utazott Magyarországra tavaly augusztus végén egy lány barátjával, a 25 éves Sarah Darvelle-lel. Érkezésük után egy nappal úgy döntöttek, Budakalászra látogatnak a Lupa-tóhoz. A bournemouht-i férfi úszás közben belefulladt a tóba. A nő a partról végignézte a tragédiát – írja a Daily Echo.

„Ott volt a tó másik oldalán egy sárga kajak, azért úszott oda, hogy azt idehozhassa” – mondta Sarah Darvelle, aki hozzátette: bár nem ismerte túl régóta a tóba fulladt Martin Balsont, azt tudta, hogy a férfi jó úszó volt.

„Végig figyeltem őt, miközben úszott. Nem tűnt úgy, mintha szenvedett volna. Aztán meghallottam, ahogy ordít. Segítségért kiáltott” – mesélte a fiatal nő, aki elmondása szerint ezt követően már nem is látta a férfit a vízben.

A parton lévő strandolók visszafogták a fiatal hölgyet, nehogy a férfi után ússzon a vízben. Két vízimentő a férfi segítségére sietett, de nem tudták megmenteni, belefulladt a vízbe.

Miután kihúzták a vízből, a nő állítása szerint csak két óra múlva értesítették őt a rendőrök arról, hogy a férfi meghalt.

A Magyarországon és az Egyesült Királyságban is elvégzett boncolás során kiderült: a férfi egyáltalán nem fogyasztott alkoholt, és reggelizett is, mielőtt úszni ment. Halálát fulladás okozta tavaly augusztus 25-én.

Az angol férfinek kétgyermekes apuka volt.

blikk

Hasonló hírek

Megdöbbentő fordulat: biciklivel gázolta el az áldozatát a soroksári gyilkos

Géza

Wanted: 20 év, 500 elfogás! Oszd meg!

Géza

Sokkoló baleset: 7 méter magasból zuhant le a magyar artista

Mazsi