13.2 C
Budapest
2024. április. 16. kedd
HomeSzabadidőBulvárTragédia! Fogtömése után halt meg leukémiában a 16 éves lány!

Tragédia! Fogtömése után halt meg leukémiában a 16 éves lány!

Katymár — Kitartóan küzdött Bregovic Vivien (†16), ám a fiatal lány szervezetét fertőzés támadta meg, amellyel már nem tudott megbirkózni.

Vivien történetéről beszámoltunk korábban: szervezetét az akut mieloid leu­kémia nevű ritka kór támadta meg, amelyet akkor egy fogászati kezelést követően diag­nosztizáltak nála. Egyszerű hőemelkedéssel kezdődött, majd néhány nappal később a lány már foltokat látott. A vizsgálatok során felvetődött, hogy érzékeny az amalgámra, arra a higanyt, ónt, ezüstöt és cinket tartalmazó fémötvözetre, amivel lyukas fogát tömték be – korábban 13 orvos is azt mondta, hogy összefüggés lehet a fogtömés és a leukémiája kialakulása között.

Tragédia! Fogtömése után halt meg leukémiában a 16 éves lány!

Vivien azután is mosolygós, pozitív maradt, hogy megtudta a szörnyű diagnózist. Jókedvéből pedig igyekezett minél többet adni a környezetének.

Tragédia! Fogtömése után halt meg leukémiában a 16 éves lány!

VIVIEN EGYIK UTOLSÓ KÉPE: MÁR NAGYON BETEG VOLT, DE MÉG PRÓBÁLT MOSOLYOGNI, MIKÖZBEN NAPLÓT ÍRT SZENVEDÉSEIRŐL /FOTÓ: FACEBOOK

 

– Amikor kiderült a betegségem, nagyon megrémültem, habár sosem fogtam föl úgy, hogy ez egy halálosnak nevezett betegség. (…)Elhatároztam, hogy ez egy állapot, amit jól is fel lehet fogni – így írt Vivien feljegyzéseiben, amelyekben folyamatosan beszámolt kezeléseiről és állapotáról, hogy másoknak erőt adjon.

A fiatal lány az év elején még bizakodva tekintett a jövőbe, hiszen küszöbön állt a transz­plantáció: végül egy idegen donortól februárban meg is kapta az életet jelentő csontvelőt. Vivien hosszú lábadozás után gyógyulni kezdett a rákból, de nem sokkal később ismét visszaesett, mert szervezetét gomba támadta meg.

A korábbi kemoterá­piás kezelések és az utókezelések ­miatt annyira védtelen volt, hogy egy fertőzés után újra leromlott az állapota. Tüdejét egy gombafertőzés támadta meg, ami később átterjedt a májára és a szívére is. Tizennégy héten keresztül szenvedett, mielőtt a kis szervezete azt mondta volna: elég volt, nem bírom tovább – mondta elcsukló hangon Lajos, Vivien­ édesapja, aki azt is elárulta: nem szeretnék eltemetni halott lányukat. Hamvasztást kérnek, hogy mint mondja: lányuk velük maradhasson örökké.

Tragédia! Fogtömése után halt meg leukémiában a 16 éves lány!

AZ ÉDESAPA, LAJOS AZT MONDJA, SOHA NEM ENGEDI EL VIVIENT: LÁNYUK HAMVAIT OTTHON ŐRZIK MAJD/FOTÓ: FUSZEK GÁBOR

 

Saját sejtjeire támadt

A graft-versus-host-betegség akkor alakul ki, amikor az átültetett immunsejtek a beteg saját sejtjeit tekintik idegennek és támadják azokat. Vivient emiatt kezelték, ennek szövődménye lett a végzetessé váló gombás fertőzés.

forrás: blikk

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem