6.6 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóTrafikot rabolt, rendőreink pár órán belül elfogták - videó (Gratulálunk!)

Trafikot rabolt, rendőreink pár órán belül elfogták – videó (Gratulálunk!)

Gödöllői rendőreink elfogták és őrizetbe vették azt a 23 éves bagi férfit, aki késsel rabolt ki egy trafikot a gyanú szerint.

A pénztárgép szalagját cserélte az eladó 2020. október 27-én 17 óra 50 perc körül, amikor egy számára ismeretlen férfi belépett az üzletbe. A nő – felnézve – figyelmeztette a vendéget, hogy nem visel maszkot, pedig az kötelező, a következő pillanatban azonban meglátta a kést az idegen jobb kezében. A támadó a bevételt követelte, miközben nyomatékként kését benyújtotta a plexi fal alatt, hadonászva, ütögetve próbálta meggyőzni az eladót, adja át neki a kassza tartalmát. A nő az üzlet hátsó ajtaja felé lépett, elsőre azonban nem tudott kimenekülni, támadója a visszalökte a félig nyitott ajtót. Némi dulakodás árán a nőnek sikerült mégis kitárnia, futásnak eredt, egy közeli büfénél kért segítséget.

Időközben a támadó a pult mögé ment, kimarkolt egy marék bankjegyet a pénztárgépből, majd egy éppen belépő vásárló mellett kisétálva elmenekült a helyszínről.

Az eladó nem sérült, a rabló közel 285 ezer forintot zsákmányolt.

A gödöllői rendőrök minden lehetséges tanút felkutattak, kikérdeztek, gyűltek az információk, szűkült a kör, hajnalra már tudták, ki az, akit keresniük kell, célirányosan indultak egy bagi címre. A férfit elfogták, kihallgatásán beismerte tettét. A lakásán megtartott kutatás során a rendőrök a rabolt pénz egy részét megtalálták, a hiányzó összegből a 23 éves férfi -elmondása szerint- tartozását rendezte.

Az őrizetbe vett férfi ellen felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt a további eljárást a Gödöllői Rendőrkapitányság folytatja le, egyben kezdeményezik letartóztatását.

police

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem