Hirmagazin.eu
Főoldal » Továbbterjedt, és már Ausztráliában is megjelent az új kínai koronavírus
Külföld

Továbbterjedt, és már Ausztráliában is megjelent az új kínai koronavírus

Négyszáz fölé nőtt az új koronavírussal fertőzöttek száma Kínában, ahol a járvány már az ország 13 régióját elérte, és átterjedt Ausztráliára is

– közölte a Nemzeti Egészségügyi Bizottság kedd este.

Li Pin, a bizottság igazgató-helyettese a hivatal pekingi sajtótájékoztatóján elmondta: a betegség halálos áldozatainak száma kilencre nőtt a járvány kiindulópontjának számító közép-kínai Vuhanban, és csak kedden 149 új fertőzöttet diagnosztizáltak az országban, így az összes beteg száma 440-re emelkedett.

A betegekkel közeli kapcsolatba került emberek száma 2197, közülük 1394 áll jelenleg is orvosi megfigyelés alatt, míg a többieket már hazaengedték.

Li hangsúlyozta: bár a vírus terjedésének pontos útvonalát egyelőre nem sikerült tisztázni, fennáll a veszélye a mutációnak, ami a járvány terjedésének gyorsulásához vezethet. Az igazgatóhelyettes mindazonáltal aláhúzta: biztosak abban, hogy le tudják küzdeni a járványt.

Kao Fu, a kínai járványügyi központ vezetője kérdésre válaszolva elmondta: nem tudnak szuperfertőző – vagyis a vírust egyszerre több embernek tovább adni képes – betegről. A vezető azt is közölte: a fiatalok és különösképpen a gyermekek nem mutatkoznak érzékenynek a vírusra.

A Kínai Tudományos Akadémia, a hadsereg, valamint a sanghaji Pasteur Intézet szakértőinek közös kutatása arra világított rá, hogy az atípusos tüdőgyulladáshoz (Sars) hasonlóan denevérek lehetnek az új koronavírus (2019-nCov) természetes gazdaszervezetei. Az azonban egyelőre nem tisztázott, hogy mi volt a közvetítő a denevérek és az emberek között – derül ki a kutatók által kedden kiadott sajtóközleményből. A kutatási eredmények szerint az új koronavírus gyengébb ugyan a 17 évvel ezelőtt Kínában tomboló Sarsnál, de így is „súlyosan fertőző”.

Különös aggodalomra ad okot, hogy a pénteken kezdődő holdújévi munkaszünet miatt jelentősen emelkedik az utasforgalom Kínában. A január 10. és február 18. közötti időszak számít idén a mozgó dátumú ünnep miatti utazási csúcsszezonnak. Ezalatt várhatóan mintegy 3 milliárd alkalommal kelnek útra az emberek országszerte különféle közlekedési eszközökön. Vuhanban óvintézkedések léptettek életbe: a repülőtéren és vasútállomásokon ellenőrzik az utasok testhőmérsékletét, és karanténba helyezik mindazokat, akiknél lázas tüneteket tapasztalnak.

A vírus néhány esetben már Tajvanon, Thaiföldön, Japánban, Dél-Koreában és az Egyesült Államokban is megjelent.

A címlapfotó illusztráció.

Hirmagazin.eu

 

Hasonló hírek

Alig mertek utcára menni a magyar vívók Lipcsében

Mazsi

Dagad a botrány: beperelték a Facebook-ot

Mazsi

Nógrádi: a háború Európában folytatódhat

Edit
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------