6.6 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeSzabadidőBulvárTovábbra sem hajlandó egy fedél alatt élni Oszter Sándor a feleségével!

Továbbra sem hajlandó egy fedél alatt élni Oszter Sándor a feleségével!

A botrányok teljesen kikészítik a házaspárt. Továbbra sem szándékoznak összeköltözni…

Failoni Donatella és Oszter Sándor továbbra sem élnek egy fedél alatt. Noha a pár eladta budapesti otthonát, ahol korábban a teleket töltötték, most sem költöztek össze. Az ország két külön pontján laknak. Nemrég robbant a hír, hogy Oszter Sándor ittas vezetéses botránya után most felesége, Failoni Donatella jogosítványát is épp emiatt vették el.

Továbbra sem hajlandó egy fedél alatt élni Oszter Sándor a feleségével!

„Megalázó és nevetséges, hogy napok óta arról szólnak a hírek, hogy ittasan vezettem” – mondta a Lokál-nak bosszúsan a zongoraművész, aki néhány hete Budapesten, az Istenhegyi úton koccant össze egy másik járművel, amelynek sofőrje rendőrt hívott és feljelentést tett.

„Valóban megittam egy pohár bort, de ez nem jelenti azt, hogy ittas lettem volna, szeretném elfelejteni ezt a történetet és a megaláztatást” – tette hozzá Donatella, aki a történtek után egyedül, a Balaton-parton piheni ki a fáradalmakat, míg férje, Oszter Sándor Nógrád megyei vadászkastélyukban lakik.

Továbbra sem hajlandó egy fedél alatt élni Oszter Sándor a feleségével! 1

A színész és felesége korábban is többlaki életet éltek, saját bevallásuk szerint inkább az volt a szokatlan, ha egymás mellett hajthatták álomra a fejüket, ennek ellenére mindig nagy összhang volt kettejük között, sőt ezt tartják a hosszú házasságuk titkának is. A pár néhány héttel ezelőtt eladta budapesti házát, amiről Oszter korábban úgy nyilatkozott, nem szereti a városi forgatagot, éppen ezért nem lakik itt feleségével. A mostani helyzetben pedig úgy döntöttek, továbbra is jobb, ha az ország két külön pontján élnek.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work