13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
Home18+Továbbra is a karanténhajó foglya öt magyar

Továbbra is a karanténhajó foglya öt magyar

Öt magyar rekedt egy karantén alá vett luxushajón Florida partjainál, de a zárlat feloldása után sem tudják még, hogyan jutnak haza.

Húsz napra egy tíz négyzetméteres kabin foglya lett egy magyar táncospár, akik most, a zárlat feloldása után a hazajutás módját keresik Floridából – írta a Bors. A luxushajón kapott álommunka gyorsan rémálommá vált Stana Alexandra és Köcse György számára, miután koronavírus járvány miatt márciusban lezárták a hajót, az utasokat leszállították, a személyzetet pedig 20 napra a szobájában karanténozták el. mutattak ki az egyik utasnál.

– Egy kicsit reményvesztettek vagyunk. Azt hallottuk, hogy elindultak különböző országokból mentőgépek, de egyelőre Európából románok, ukránok és angolok vannak rajta a kimenekítési listán. Nem tudom, hogy ha ilyen kevés magyar van, miért nem tudnak felrakni minket is. Fogalmunk sincs, meddig kell itt lennünk bezárva – mondta a lapnak Stana Alexandra.

Beszámolója szerint a hajón belüli még szigorúbb bezártság, a további korlátozások, az internetszolgáltatás gyakori akadozása

minden korábbinál jobban növelte a feszültséget a hajón maradt emberek között, és nehéz volt a biztonsági őröknek rendet tenni.

A szobát elhagyni csak maszkban lehet, amire ónként a hangosbemondón is felhívják a figyelmüket, az étkezések előtt hosszú, 2 méteres távot tartó sorállás van. Az asztaloknál csak egyesével ülhetünk, a regisztrált párosok ehetnek csak együtt, de az asztal két végén. Sokan még így sem figyelnek eléggé a higiéniára. A legnagyobb félelme az, hogy ha egy ember csak eltüsszenti magát, folyik az orra, köhögni kezd, vagy esetleg belázasodik,újrakezdődik a kabinokba zárt két hetes karantén.

Még a szeretteinkkel is alig tudtunk beszélni. Vannak napok, amikor egész nap megállás nélkül sírok. Nekem nagy szerencsém van, hogy a szerelmemmel va­gyok összezárva, így egymást ki tudjuk húzni a szakadékból – mondta el a Borsnak Alexandra, aki indulás előtt egy naplót kapott a barátnőjétől, abba írja le az érzéseit. Hozzátette, hogy a rosszabb napokon ez segít legjobban túlélni.

Mindennap edzünk a kabinban, már amennyire a hely engedi. Volt olyan, hogy az egyik sarokban én balettoztam, addig az ágy másik végében Gyuri emelgette a széket, és úgy edzett – mondta Alexandra, hozzátéve, hogy táncosként fontos a mindennapos mozgás, mert egy rövid kihagyást is napokba telik ledolgozni. A pár beszélgetéssel, olvasással üti el az időt. És ha akad internet, néha még filmet is tudtak nézni.

Nyitókép: Pixabay.com
infostart, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work