Hirmagazin.eu
2020-as tokiói olimpiai játékok Sporthirek

Tovább robog a férfi pólóválogatott, az Egyesült Államokat is legyőzte Tokióban..

A magyar férfi válogatott, helyenként jó játékkal 11-8-ra legyőzte az Egyesült Államok csapatát a Tokióban zajló olimpia vízilabda tornáján. A magyarok a görögök ellen elszenvedett vereség óta a harmadik meccsét nyerte meg.

Az első negyedből csak harminc másodperc telt el, amikor Mezei Tamás megszerezte a vezetést. Bár az amerikai csapat még egyenlíteni tudott, az első negyedet Pásztor Mátyás gólja zárta le. Kicsit álmosan kezdett a magyar csapat, de szerencsére az ellenfél sem pörgött fel annyira, hogy az veszélyes legyen.

Még több sporthír!

A második negyed első öt percében mindössze egy gól esett, aztán az utol kettőben négy is. A válogatott tartotta az egy gólos előnyét. Bár védekezés kezdett összeállni, elől sok volt még a hiba.

Tulajdonképpen a harmadik negyedre állt össze minden, ezt a játékrészt már 4-0-ra nyerte Märtz Tamás csapat és megnyugtató, 8-4-es előnnyel várta az utolsó játékrészt.

Az utolsó negyedben hosszú idő után gólt kaptunk, de az amerikaiak tisztes távolságban maradtak így is, bár a bírók egymás többször is kontrát fújtak ellenünk, Nagy Viktor viszont ma is kiválóan védett.

Aztán három perccel a vége előtt az amerikaiak két gólra jöttek fel, szorossá tettük magunknak a meccset. Azt is hozzá kell tenni, hogy furcsa felfogásban fújtak a bírók, mi 16 kiállítást szedtünk össze. A lényeg, hogy az összejött ismét a győzelem, 11-8-ra nyertek a mieink.

Még több sporthír!

„Nekem tetszett, ahogy játszottunk, motiváltan. Szerintem lépdelünk előre formában, erőben, mentálisan. Végig uraltuk a meccset. Erre szükség is volt, mert amerikai csapat azért kemény dió. Azt is meg kell szokni, hogy kicsit többet fújnak a másik oldalra. Megyünk tovább. Megnehezítették a helyzetünk, de nem volt mindig pontos a labdajáratás. Erre is fogunk koncentrálni, hogy pontosabb legyen a játék, ezzel a támadásokat is tudjuk gyakorolni.” – mondta meccs után März Tamás szövetségi kapitány.

blikk

Hirmagazin.eu

Hasonló hírek

Várkonyi Szabolcs: A verseny összes szakasza tetszett!

Edit

Tragédia, 15 éves korában hunyt el a magyar sportoló

Mazsi

Okosan, ésszel…

Edit
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------